Egyelőre maradnak az S–300-as rakéták

Nad222
Pozsony |

Az S–300-as légvédelmi rendszer elajándékozása nem a következő napok vagy hetek kérdése lesz – jelentette be Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter. Továbbra is hangsúlyozza, amíg nem oldják meg a légvédelmi eszköz pótlását, addig szó sem lehet arról, hogy Szlovákia megszabaduljon a rakétáktól.

Az utóbbi hetekben a sajtóban többször is felmerült, hogy a szlovák kormány Ukrajnába küldené a jelenleg üzemben lévő S–300-as légvédelmi rakétarendszert. Jaroslav Naď maga is megerősítette, hogy az említett katonai eszköz már nem sokáig lesz használható, hiszen a karbantartása az orosz technikusoktól függ, és a jelenlegi helyzetben elképzelhetetlen, hogy a védelmi minisztérium bármilyen formában együttműködjön a háborút kirobbantó Oroszországgal.

„A fejlesztések lebonyolítása, valamint az alkatrészek és a lövedékek pótlása szempontjából az S–300-as rakéták komoly problémákba ütköznek. A felsoroltakat csak Oroszországból és Ukrajnából lehetne beszerezni. Ukrajnából jelenleg nem adnának el semmit, Oroszországtól pedig semmit sem fogunk vásárolni”

– közölte a tárcavezető a keddi sajtótájékoztatóján.

Továbbá elmondta, a légvédelmi eszközök pótlása milliárdos tétel lenne, a minisztérium jelenleg ezt nem engedheti meg magának.

„Itt van az S–300-as rendszer, amit addig fogunk használni, amíg nem lesz más alternatívánk, vagy amíg működni fog. Ez idő alatt pedig ki kell találunk, hogy mihez kezdjünk"

– fogalmazott Naď.

A szlovák légtér megerősítése érdekében rendelte meg a védelmi tárca a Patriot rakétákat is, amelyeknek a beüzemelése nemrégiben megkezdődött a Szliácsi katonai reptéren. Ezzel kapcsolatban a miniszter elmondta, az elkövetkező napokban megérkeznek a légvédelmi rendszer hiányzó elemei is, ezt követően pedig a keleti országrészekre szállítják őket, hogy az ukrajnai határvonalon biztosítsák a hazai légteret. A Patriot azonban nem tekinthető az S–300-as rendszer teljes értékű pótlásának.

Naď mindemellett értékelte a védelmi tárca eddigi tevékenységét is. Kiemelte, amióta átvette a minisztérium irányítását, egyetlen nagyobb korrupciós botrány sem merült fel, ami fontos változás az előző kormányokhoz képest. Azt is fontosnak tartja, hogy az új kabinet egyértelműen jelezte a nyugati partnerekkel szembeni elköteleződését, amely az ukrán–orosz háború kapcsán is látszott. A miniszter szerint a következő években is nagy hangsúlyt kell fektetni a modernizációra, legyen szó a technikai eszközökről, az infrastruktúráról, vagy akár a hadseregről. 

Nad2222

Éppen ezért az elkövetkező időszakban új radarok, tankok, harci drónok, teherszállító járművek és kézifegyverek beszerzését tervezik. Naď hangsúlyozta, a szlovák hadseregnek több katonára van szüksége. Mint mondta, az utóbbi időben rendkívül nagy az érdeklődés, több jelentkező van, mint ahányat fel tudnak venni. Már tárgyalásokat kezdeményezett a pénzügyminisztériummal, és reményei szerint mihamarabb megerősíthetik a hadsereget, legalább 3 ezer katonával. A tárcavezető megjegyezte, tárgyalások folynak arról is, hogy az ország GDP-jének 2,2 százalékát a hadiipar fejlesztésére fordítsák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?