„Nincs szükségünk az EU-ra és a NATO-ra” – plakátjelszavai megvalósulását akarja megakadályozni a Demokraták

Jaroslav Naď

A Demokraták párt bejelentette, hogy az övéi azok az óriásplakátok, amelyeket a „Szlovákia képtelen túlélni Oroszország nélkül”, „Nincs szükségünk az EU-ra és a NATO-ra”, vagy a „Nem történt meg a bűncselekmény” jelmondatok olvashatók. Jaroslav Naď, a párt elnöke bejelentette, ezek a kijelentések a kormánypártoktól származnak, és a Demokraták azt akarja megakadályozni, hogy tényleg megvalósuljon a tartalmuk.

„Ha veszítünk, ezek az őrületes mondatok nagyon hosszú időre hétköznapi valósággá válnak” – jelentette ki Naď szerdai sajtótájékoztatóján. Beismerte, hogy a mondatok egyeseket felháboríthatnak és sokkolhatnak, de ezt a felháborodást még azok váltották ki, akik kimondták őket.

A Békét Ukrajnának szervezet bírálta az óriásplakátokat, Naď elmondta, hogy beszéltek a szervezet képviselőivel. A plakátokat nem vonják vissza, a hét végéig lesznek láthatók. Naď azt akarja, hogy a kijelentések visszhangot keltsenek a társadalom, szerinte szükség van a kampányretorika megváltoztatására.

A pártelnök azt is leszögezte, Szlovákia külpolitikai irányultságát senkinek sem szabad megkérdőjeleznie. Néhány napon belül indítják a párt EP-kampányának második szakaszát, melyben programjuk alaptéziseit is bemutatják.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?