CoFoE – Korčok: Szlovákia nem zárkózik el az alapszerződés felülvizsgálatától

Ivan Korčok

Ivan Korčok külügyminiszter (SaS-jelölt) kiemelte annak jelentőségét, hogy az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) a lakosokkal folytatott konzultáción alapult. A miniszter kockázatot lát abban, ha a következő szakaszban nem kerülnek előtérbe az intézményi kérdések. „Ha  az utcákon, a városokban, Szlovákiában és Európa-szerte folyó konzultáció zárt ajtók mögött zajlik majd, és elsősorban arról, fog szólni, ki van az alapszerződés felülvizsgálata mellett, és ki ellenzi” – mondta a CoFoE zárórendezvényén.

A miniszter szerint Szlovákia álláspontja egyértelmű az EU működéséről szóló szerződések módosításának kérdésében. „Egyáltalán nem tartunk a vitától, feltéve ha meghatározzuk azokat a területeket, amelyeket érintően meg kell változtatni az alapszerződést. De nem szabad, hogy a dokumentum megnyitásáról csupán politikai-akadémiai vita folyjon. Ennek a vitának a politikáról kell szólnia, ahol világosan meghatározzuk, melyek azok a hozzáadott érték, amelyek a lakosságot szolgálják, és ha szükséges, nyissuk meg a szerződéseket” – hangsúlyozta.

A tárcavezető szavai szerint a CoFoE a Brexit és a nemzetközi fejlemények hatására indult el, mert az EU válaszúthoz érkezett, és egzisztenciális kérdésekkel kell szembenéznie. „Hat év elég egy ilyen vitához, most már cselekednünk kell. A kihívások arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a vitát lassan le kell zárni, és meg kell vizsgálni, mit kell tenni a jövőért, de a jelenért is” – mondta a miniszter. Hozzátette, reméli, hogy Szlovákia konkrét kérdéseket fog felvetni a tárgyaláson.

Megjegyezte, hogy a konferencia teljesen más helyzetben ér véget, mint amilyenben elkezdődött. Az ukrajnai háborút újabb fordulópontnak tekinti a miniszter. „Ami az ukrajnai háború előtt néha közhelynek hangzott, nevezetesen hogy az EU mindenekelőtt békeprojekt, az mostanra nagyon konkrét körvonalakat öltött. Mindenki számára teljesen világos, mindenki érti, mi a háború, és mit jelent, ha nincs béke” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?