Čaputová üdvözli a bántalmazott nők megsegítését

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő méltányolja, hogy a miniszterelnöki tartalékból hárommillió eurót különítenek el a bántalmazott nők megsegítésére.

„Az elnök asszony hosszú ideje hangoztatja ezt a társadalmi igényt, amely a járványidőszak alatt még hangsúlyosabbá vált, mivel a pandémia a családon belüli erőszak áldozataira nézve különösen kedvezőtlen következményekkel jár” – közölte Martin Strižinec elnöki szóvivő. Hozzáfűzte: Čaputová üdvözli azt a bejelentést is, hogy az ilyen áldozatokon segítő intézmények támogatására rendszerszintű megoldást dolgoznak ki.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő hárommillió eurót különített el a miniszterelnöki tartalékból a családon belüli erőszak áldozatai számára fenntartott krízisotthonok támogatására. Az egyes szervezetek május 26-ig igényelhetik a támogatást, a pályázati feltételek a kormányhivatal honlapján érhetők el.

Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter elmondta: az ún. menedékházak működését általában a norvég alapból finanszírozzák, de az új partneri megállapodásról szóló tárgyalásokat a pandémia miatt el kellett napolni. Krajniak ezért a kormányhivatalhoz fordult segítségért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?