Čaputová: Szlovákia kiáll Ukrajna területi egysége mellett

Volodimir Zelenszkij és Zuzana Čaputová
Pozsony |

Szlovákia kiáll Ukrajna területi egysége, szuverenitása és demokratikus értékei mellett, jelentette ki Zuzana Čaputová szlovák államfő Volodimir Zelenszkijjel közösen tartott pozsonyi sajtótájékoztatóján.

Čaputová hangsúlyozta, a kelet-európai ország uniós integrációjában Szlovákia Ukrajna szövetségese.

„Azt az elvet képviseljük, mi szerint minden országnak magának kell eldöntenie, hova tartozik és azt, milyen lesz a jövője” – mondta ezzel kapcsolatban a szlovák elnök. Hozzátette, Ukrajna uniós csatlakozásához az országban reformokat kell végrehajtani. Ebben, így például az igazságszolgáltatás reformjában Szlovákia konzultációs segítséget tud nyújtani.

A két államfő a világjárványon kívül a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztéséről, a kultúra, valamint a sport területén való együttműködésről, de a két ország közös határán történő csempészetről is egyeztetett. „Természetesen beszéltünk a megszállt ukrán területekről is” – emelte ki Čaputová. A szlovák elnök elismerően nyilatkozott arról, hogy Donbasz régióban már hosszabb ideje tartó fegyverszünet van, illetve arról, hogy sikerült felújítani a normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország tárgyalásait, de az orosz-ukrán fogolycserét is pozitívan értékelte. A szlovák elnök kiállt a megszállás miatt kiszabott orosz szankciók jogossága mellett.

Újságírói kérdésre válaszolva Čaputová elmondta, az ukrán-szlovák határon a világjárvány miatt életbe lépett korlátozások szigorítása, vagy feloldása szakmai kérdés. Hangsúlyozta, hogy az intézkedéseknek a nyilvánosság számára is áttekinthetőnek kell lenniük. Fehéroroszországgal kapcsolatban pedig kijelentette, Szlovákia nem ismeri el az ottani elnökválasztásnak és az eredményének a legitimitását.

Zelenszkij megerősítette, Kelet-Ukrajnában két hónapja tart a fegyverszünet, amely a legrosszabb békés időszak a háború kirobbanása óta. Hozzátette azonban, hogy a béke még nem stabilizálódott. Az ukrán államfő megköszönte, hogy Szlovákia nem ismerte el a Krím-félsziget Oroszország általi annexióját. Zelenszkij arról is beszélt, jelenleg a két ország közösen dolgozik a nyugatról keleti irányba tartó földgázszállítás megvalósításán. Hozzátette azonban, az Ukrajnát elkerülő Északi Áramlat nevű orosz földgázvezetéket fenyegetésnek értékeli. Zelenszkij a fehérorosz helyzettel kapcsolatban arról beszélt, nemzetellenes folyamatok zajlanak, az ottani kormánynak meg kell azokat állítania és dialógusba kell kezdenie. „Mi ezzel kapcsolatban az európai víziót és az európai partnereinket támogatjuk” – mondta az ukrán elnök.

Két államfő két egyezményt is aláírt. Az egyik értelmében Ukrajna az ungvári repülőtér működtetése során használhatja a szlovákiai légteret, a másik dokumentum pedig arról szól, hogy a két ország szélesíti a határátkelőkkel és az áruszállítással kapcsolatos együttműködést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?