Čaputová: Segíteni fogjuk Ukrajnát

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a kormányfővel, a védelmi- és a külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, Szlovákia a szövetségeseivel együtt segíteni fogja Ukrajnát a konfliktus befejezésében.

Rámutatott, Ukrajna teljes területét orosz támadások érik. „Putyin elnök úgy döntött, átülteti az elfogadhatatlan területi és politikai ambícióit. Megtámadta a gyengébbet, akinek egyedüli vétke az volt, hogy békésen, a saját elképzelései szerint szeretett volna élni, ép úgy, mint a többi nemzet” – mondta az államfő. Hozzátette, ennek a háborúnak minden áldozatáért Vlagyimir Putyin orosz elnök a felelős.

Čaputová kijelentette, Ukrajnának jogában áll megvédenie magát. „Magunk sem tennénk másként” – tette hozzá azzal, hogy Szlovákia élesen elítéli az orosz agressziót és kiáll az ukrán nép mellett. „NATO és uniós szövetségeseinkkel együtt készek vagyunk arra, hogy segítséget nyújtsunk Ukrajnának a konfliktus befejezése és az emberi életek védelme érdekében” – jelentette ki az államfő.

A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy Szlovákia területi egységét nem fenyegeti közvetlen veszély. Hangsúlyozta, hogy az ország polgárainak szabadsága annak köszönhető, hogy a nyugati szövetségi rendszer részei vagyunk, de arról is beszélt, ez a rendszer véd minket az olyan agressziótól, mint ami jelenleg Ukrajnát éri. Arra is emlékeztetett, Moszkva követelései között olyan is szerepel, amely gyengítené Szlovákia szuverenitását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?