Čaputová is megszólalt Jankovská-ügyben

Zuzana Čaputová

A Marian Kočner és Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkár közötti állítólagos kommunikációból kiszivárgott információk „rendkívül aggasztóak”. Ezt kedden jelentette ki Zuzana Čaputová államfő, hozzátéve: fennáll a bűncselekmény elkövetésének gyanúja, ezért fontos, hogy a bűnüldöző szervek mielőbb indítsanak eljárást. „Bízom benne, hogy lépni fognak az ügyben” – hangsúlyozta az államfő.

Čaputová üdvözölte, hogy Gál Gábor (Híd) igazságügy-miniszter javasolta a fegyelmi eljárást Monika Jankovská és Zuzana Maruniaková bírónők ellen. Úgy véli, megtörténhet, hogy felfüggesztik a két bírót.

Az államfő kiemelte: úgy kell beállítani az igazságszolgáltatás rendszerét, hogy képes legyen reflektálni minden mulasztásra, és lehetővé tegye a bírók törvényes magatartásával kapcsolatban felmerült kétségek kivizsgálását. Čaputová csütörtökön (október 10.) nevezi ki az új alkotmánybírókat, ennek kapcsán bővebben is nyilatkozni fog a témában.

Gál Gábor azért kezdeményezett fegyelmi eljárást, mert állítása szerint Jankovská nyilvánosan hazudott, Maruniaková pedig vitatható bírósági határozatot adott ki a televíziós váltók ügyében.

Marian Kočner és Monika Jankovská állítólagos kommunikációjából, melynek átiratát a Denník N közölte, az következik, hogy közösen befolyásolták a bírókat, akik a Markíza TV váltóinak ügyében voltak hivatottak dönteni, amikor az ügyet még civil eljárás keretében tárgyalták. A civil eljárást azután rekesztették be, hogy Marian Kočner és Pavol Rusko ellen vádat emeltek okirat-hamisítás és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt. Jankovská cáfolta az üzenetváltás hitelességét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?