„Be van állva, mit tolt, kokaint?” - kiáltotta Robert Fico Anna Zemanová képviselőnek

ff

A parlamentben ma arról tárgyalnak, hogy kiadják-e Robert Ficót a rendőrségnek. 

Az eljárási indítványról valószínűleg csak kedden fognak szavazni, ezzel kapcsolatban az ellenzék titkos szavazást kért.

A mai napon az ülés során a vitára harmincöt felszólaló, többségük ellenzéki, jelentkezett, köztük Fico. Az eljárási szabályzat szerint 20 percig szólalhatnak fel. A képviselők tényszerű megjegyzésekkel válaszolhatnak, amelyek közül egy legfeljebb két percig tarthat.

A vitábában Anna Zemanová (SaS) képviselő is felszólalt, aki azt mondta „A jelenlegi és a volt miniszterelnökök nem állnak a törvény felett és nem lehetnek előjogaik” – hozzátette, hogy ebben az esetben független bíróságnak kell döntenie. Fico Zemanovának ezután azt kiabálta:

Be van állva, mit tolt, kokaint?

Fico a következőket válaszolta még Zemanovának: „Az egyetlen céljuk az ellenzéki politikusok bezárása, a mandátumuk elvétele" -  hozzátéve, hogy szerint ostobaságokat beszél, amikor a vitában a parlamenti képviselők mentelmi jogáról szóló kijelentésével félrevezeti Szlovákia polgárait. Megjegyezte, hogy a parlamenti képviselők már nem rendelkeznek büntetőjogi mentességgel. Szavai szerint a Smer soha nem utasította és nem is fogja visszautasítani a vizsgálatot.

A parlament mentelmi és mandátumellenőrző bizottsága tegnap már elfogadta a határozatot, mely javasolta a plenáris ülésnek, hogy hagyja jóvá az ügyészség indítványát Robert Fico őrizetbe vételéhez.

(tasr, refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?