Az önkormányzatok bírálják a kormány inflációs csomagját

varosokunioja
Pozsony |

„Az állam fokozatosan meggyengíti az önkormányzatokat” – figyelmeztetnek az önkormányzatok képviselői, akik szerdán a kormányhivatal épülete előtt tiltakoztak a kormány családtámogatási intézkedései ellen, amelyek szerintük veszélybe sodorják a költségvetésüket.

„Arra kérjük a kormányt és a pénzügyminisztériumot, hogy a családpolitikára a saját kasszájukban találjanak pénzt” – jelentette ki Richard Rybníček, a Szlovákiai Városok Uniójának (ÚMS) az elnöke. A politikusok a szerdai sajtótájékoztatón bírálták a kormány által nemrégiben bemutatott intézkedéscsomagot, mely célja a magas infláció miatt nehéz helyzetbe került családok támogatása. A kormánypártok képviselői – az SaS kivételével – két héttel ezelőtt jelentették be, jövőre több mint egymilliárd eurót költenek a családok megsegítésére. Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter szerint a lakosságot segítő rendelkezést a 100 leggazdagabb szlovákiai társaságra kivetett különadóból finanszírozzák, az önkormányzatok képviselői viszont felhívták a figyelmet arra, hogy a drágulás okozta többletkiadások fedezésére nem lesz elegendő a gazdag cégek megadóztatása.

Jogos kritika

A tervek alapján a gyermek után járó adóbónusz összege is jócskán emelkedik, ezáltal viszont kevesebb pénz jut a megyéknek és az önkormányzatoknak. Rybníček kiemelte, mindnyájan egyetértenek azzal, hogy magasabb támogatásban részesüljenek a családok, elutasítják viszont, hogy ez az önkormányzatok büdzséjének a rovására menjen. A szervezet szerint a pénzügyi tárca által javasolt támogatás „Szlovákia polgárainak semmit nem ad. Épp ellenkezőleg, az állam ezekkel az intézkedésekkel veszi el a pénzt a városoktól és azok lakóitól”. Rámutattak, a falvak és városok feladata biztosítani a lakosok által elvárt szolgáltatásokat, például az oktatás, sport és kultúra területén. Lenka Balkovičová, az ÚMS alelnöke szintén kritikával illette a kormányt, felelőtlenségnek tartja, hogy az ígért támogatásra az önkormányzatoknak kell majd megteremteni a szükséges anyagi forrásokat. Balkovičová szerint ezt a szolgáltatások korlátozásával, illetve a helyi adók emelésével lehet megoldani, ez azonban rossz színben tünteti fel a városokat és községeket.

Egyenrangú partner

Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere elsősorban azt kifogásolta, hogy a kabinet nem egyeztetett az érintett féllel. „Az állam partnerei szeretnénk lenni, nem pedig az alárendeltjei” – jelentette ki, majd emlékeztetett, a válsághelyzet során a városok gyakran átvállalták az állam feladatait is. Példaként említette, hogy a koronavírus elleni oltás és tesztelés, valamint az ukrán menekültek befogadása terén is az önkormányzatokra hárult a munka oroszlánrésze. A városok képviselői felszólították a kormányt, hogy változtasson az önkormányzatokhoz való hozzáállásán. Rybníček szerint a kormány tagjai igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy tárgyalnak a városok képviselőivel, a konkrét javaslatok kidolgozásánál azonban egyáltalán nem veszik figyelembe az érveléseiket.

Igor Matovič a szerdai kormányülés után megerősítette, az intézkedéscsomagról jövő szerdán dönthet a kormány, a részletekről azonban későbbre ígért tájékoztatást. „Tudomásul vesszük, de nem fogadjuk el” – mondta ugyanakkor az SaS lehetséges vétójára utalva, Richard Sulík pártja ugyanis elutasítja az adóemelést. „Az önkormányzatoktól nem veszünk el egyetlen egy eurót sem” – szögezte le, majd hozzátette, az önkormányzatok bevétele az idei évhez képest nem lesz alacsonyabb. „A családoknak szeretnénk adni ezt a pénzt, mert úgy gondoljuk, 100 euró a családi költségvetésben nagyobb biztonságban van, mint 100 euró a polgármester kasszájában” – hangsúlyozta azzal, hogy a dolgozók és egyéni vállalkozók bevételéből származó adó az önkormányzatok és megyék költségvetését gazdagítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?