Az ellenzéki képviselők benyújtották a Danko visszahívására irányuló indítványt

Andrej Danko

Az ellenzéki képviselők benyújtottak az Andrej Danko, az SNS elnökének parlamenti elnöki tisztségből való visszahívására irányuló indítványt a házelnök közlekedési balesete miatt – közölte a Progresszív Szlovákia (PS) mozgalom kommunikációs osztálya. Hét napon belül összehívnák a rendkívüli ülést.

A Danko balesetével kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala után az ellenzék bírálta a rendőrség eljárását. Úgy vélik, mulasztottak, amikor csak a balesetet követő napon végezték el az alkoholszondás vizsgálatot. Az ellenzéki pártok szerint a rendőrségnek rögtön a baleset után vérvételre kellett volna vinnie Dankót. Az ellenzék amiatt is kritikát fogalmazott meg, hogy Danko a baleset után elhajtott a helyszínről. Hangsúlyozták, hogy Dankónak, mint köztisztségviselőnek, példát kellene mutatnia „a törvények betartása és a felelősségteljes viselkedés terén, és erkölcsi tekintélynek kellene lennie".

Danko közlekedési balesete ügyében Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány elrendelte a rendőri eljárás kivizsgálását. Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter bejelentette, hogy nyilvánosságra hozzák a vizsgálat részleteit.

A baleset csütörtökön történt Pozsonyhidegkúton (Dúbravka), egy kereszteződésben. Danko beismerte, hogy megcsúszott a kocsija, ezért nekihajtott egy oszlopnak. A rendőrség közölte, hogy amikor a járőr a helyszínre érkezett, sem a balesetet okozó sofőr, sem a gépkocsi nem volt a helyszínen. Az alkoholszondás ellenőrzést pénteken délután végezték el, negatív eredménnyel. Danko a baleset miatt elnézést kért, a károkat kész megtéríteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?