Škoda Fabia RS Rally2: kipróbáltuk, milyen navigátornak lenni

A Škoda motorsport története még az 1900-as évek elején kezdett íródni, így valóban hosszú múltra tekintenek vissza ezek a járgányok. A legutolsó a sorban, melynek világbemutatóján egyébként személyesen is jelen voltam a Škoda Motorsport részlegének a székházában, a Škoda Fabia RS  Rally2, amelyet a Fabia negyedik generációjára alapoztak. Értelemszerűen a szériagyártású modelltől fényévekre van, s az úton is teljesen másképp viselkedik, amit saját bőrömön is megtapasztaltam, miután beültem egy menetre Csehország többszörös bajnoka, Jan Kopecký mellé. Mit mondjak, szem nem maradt szárazon.

Nagyobb teljesítmény

A Fabia RS Rally2 az előző modelltől első ránézésre dizájnban különbözik. Szembetűnő a jóval nagyobb hátsó szárny, amelynek köszönhetően a versenyautó az előző generációhoz képest kétszer nagyobb leszorítóerővel rendelkezik. Ennek következtében javult az autó tapadása és a kanyarsebessége, ami nem elhanyagolható a versenyeken.

A motorházban egy új fejlesztésű, a Rally2-es szabályokhoz igazított 1,6 literes turbós benzinmotor van, amelyet ötfokozatos sebességváltóval párosítottak. Ezt az erőforrást egyébként a szériagyártású kétliteres TSI motorra (EA8888) alapozták, az előző generáció motorja az öregebb négyhengeres 1,8 literes motorra épült.

A váltót a Fabia RS Rally2 esetében úgy állították be, hogy a versenyző egy másodperc töredéke alatt tudjon a kuplung használata nélkül sebességet váltani. A kuplungra tulajdonképpen csak elindulásnál van szükség, vagy akkor, amikor az autóval nagyon lassan haladnak. Az összkerékhajtás, valamint a mechanikus differenciálművek is hasonlóak a klasszikus Fabiához. A motor teljesítménye 214 kW (289 LE), a 430 Nm forgatónyomatéka pedig pedig nagyobb fordulatskálában elérhető.

A versenyautót több ezer kilométeren át tesztelték, Csehországon kívül például Horvátországban, Olaszországban, Németországban is, a behavazott és jeges utak miatt pedig Finnországba is elszállították.

A navigátor helyén

A sok elmélet és nézelődés után aztán eljött az ideje annak, hogy kipróbáljuk a versenyautót. A Škoda Motorsport részlege jól felkészült az eseményre, nem messze a sörgyártásról ismert Plzeň városától, Myslovice község mellett lezártak egy kanyargós, három kilométeres vidéki útszakaszt, hogy megmutassák a szakújságíróknak, mire is képes ez a járgány.

Először a legendás Škoda 200 RS modellt próbálhattam ki. A már veteránnak számító versenyautó 160 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, a súlya pedig csak 800 kiló, ezért nem véletlenül van beszállás után olyan érzésem, mintha egy konzervdobozban ülnék. Attól sem lettem sokkal magabiztosabb, hogy a kis poroltó a lábam alatt volt a padlóhoz rögzítve. Mintha csak mutatóba lett volna ott, nem hiszem, hogy lenne energiám használni, ha ezzel a járgánnyal felborulnánk.

A volán mögött Stanislav Kafka ült, aki ugyan rutinosan vezette a versenyautót, de azért érezni lehetett, hogy a volán elfordításához nem kis erőt kell kifejtenie. Hiába, ez az autó még abból az érából származik, amikor az alapkövetelmény egy versenyautónál az volt, hogy négy kereke és volánja legyen. Na jó, túlzok, de azért nem annyira. Az ülések kemények, ugyanúgy az alváz is, minden huppanót érezni, belém fagy a vér, amikor látom, hogy egy kanyarhoz közelítve a sofőrömnek esze ágában sincs lassítania. Megfogom a biztonsági öveket és ordítok egyet, ám addigra a kanyart már régen bevettük, egy huppanón repültünk is egyet a levegőben és száguldunk tovább. Még egy kanyar, hátra arc, padlógáz, érzem, ahogy az autó megcsúszik a lehullott leveleken és kavicson, de a sofőr teljesen ura a helyzetnek, s már lassítunk is, vége.

Épp, hogy kiszálltam az autóból és tudatosítottam, hogy az adrenalinszintem a csillagos égig ugrott, a lábaim remegnek, s már terelnek is a Fabia RS Rally2 felé, amelynek a volánja mögött már Kopecký vár. „Na milyen volt?” – kérdezi. „Háát, isteni” – mondom, mire csak kacsint egyet, s halkan azt mondja, akkor még nem tudja, mi következik most. A Fabia versenyváltozatába teljesen más érzés beülni, már az ülések is kényelmesek, látni, hogy a járgány a legmodernebb technológiákkal van felszerelve, a kijelzők és vezérlőgombok jelentős részét soha az életemben láttam és azt sem tudom, mire szolgálnak. Ami meglepett, hogy a navigátor ülése olyan alacsonyan van, hogy gyakorlatilag nem látok ki az autóból, nem látom mi van az autó előtt. „Ez azért van, hogy az autó súlypontja a lehető legalacsonyabban legyen, a navigátornak nem kell látnia az utat” – mondja Kopecký. Ok – gondolom –, lehet, jobb is így.

Óvatosan kitolatunk a helyünkről, ráállunk az első egyenesre és jön a padlógáz. A vér másodpercek alatt a fejembe tódul, érzem a halántékomban az ereimben lüktető adrenalint. Azt gondoltam, ugyanazon az útvonalon hajtunk végig, de nem. Hirtelen totális fékezés, hajtűkanyar jobbra, majd padlógáz. Egyre jobban közeledik az út vége egy úttorlasszal, mentőkkel, szervezőkkel és nézőkkel, de nem lassítunk, csak száguldunk. Kezdek intenzíven izzadni, nem tudom, ordítsak-e vagy legyek csendben, mire hirtelen fék, 180 fokos fordulat, és padlógáz, irány vissza. S míg nekem halálfélelmem van, csuromvizes a hátam, Kopecký addig olyan nyugalommal vezet, mintha egy szelíd pónilovacskát terelgetne az úton. Lassan kezdem megszokni a száguldozást és élvezem, ami szerintem elsősorban annak köszönhető, hogy a versenyautó meglepően kényelmes. Később maga Kopecký is elismerte, hogy az előző generációhoz képest sokkal jobb vezetni és a sofőrnek lényegesen kevesebb dolga van vele, például az átdolgozott kézifék-mechanikának is köszönhetően. Meglátjuk, milyen sikereket fog elérni a Fabia a raliversenyeken, a kis menetpróba csak igazolta, hogy ígéretes jövő elébe néz.