A BMW megduplázza debreceni nagyberuházását

BMW
Debrecen |

A tervezett magyarországi beruházás megduplázására készül a BMW Group. Kiderült ugyanis, hogy a leendő debreceni csúcstechnológiás gyára területén a tisztán elektromos meghajtású modellgeneráció nagyfeszültségű akkumulátorainak összeszerelő üzemét is felépíti. 2025 végéig a müncheni központú vállalatcsoport ezzel további több mint 500 új munkahelyet hoz létre, az építkezésbe és a komplett létesítmény beindításába pedig így összesen több mint 2 milliárd eurót fektet be.

„Debrecenben a világ legfejlettebb gyárát építjük. A BMW iFactory gyártási stratégiánk égisze alatt az autógyártás új iparági mércéit állítjuk itt fel: hatékony, zöld, digitális. Befektetéseink az elektromos mobilitás térnyerését elősegítő, szisztematikus megközelítésünket nyomatékosítják” – mondta Milan Nedeljković, a BMW igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja.

A BMW Group időközben gőzerővel toboroz, 2023 őszén már a duális képzési program is megkezdődik Debrecenben. „Regionálisan és egész Magyarországon toborozzuk új kollégáinkat, akikkel együtt építjük fel a BMW Group debreceni gyárát” – mondta Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. vezérigazgatója. Házon belüli oktatási központjában a létesítmény 2023 őszén kezdi meg a helyi szakképzést duális képzési program keretében, regionális oktatási partnereivel együttműködve.

BMW

Kis távolságok

A tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse modellgeneráció nagyfeszültségű akkumulátorait is a Debrecenben, mintegy hat hónapja épülő autógyár területén szerelik majd össze. „A BMW iFactory gyártási stratégia kis logisztikai távolságokat garantál. Vállalati stratégiánk szerves része, hogy az alkatrészeket előállító üzemek minél közelebb legyenek az autógyárakhoz” – mondta Markus Fallböhmer, a BMW Group akkumulátorgyártásért felelős részlegének vezetője.

A BMW Group következő generációs, hengeres akkumulátorcelláit Debrecenben szerelik majd az akkumulátorházakba – azokba a fémből készült házakba, amelyeket később az autók padlólemezébe építenek be. A nagyfeszültségű akkumulátorok hatodik nemzedékének sorozatgyártása hivatalosan 2025-ben veszi kezdetét, az autógyártás beindításával párhuzamosan. A Debrecenben készülő összes új BMW-modell akkumulátorát helyben fogják összeszerelni. Az új üzem mintegy 140 000 négyzetméternyi területet foglal majd el. Az építkezési munkálatok nemrégiben kezdődtek meg.

BMW

Nagy hatékonyság

Az akkumulátor kulcsfontosságú szerepet tölt be a tisztán elektromos meghajtású autók esetében. A Neue Klasse modellgeneráció számára kifejlesztett, következő generációs akkumulátorokkal akár 30 százalékkal nagyobb hatótávolság és 30 százalékkal gyorsabb járműtöltési sebesség érhető el.

A BMW Group próbálja a lehető legalacsonyabb szinten tartani a gyártási folyamatai során keletkező károsanyag-kibocsátást és a felhasznált erőforrások mennyiségét, már a beszállítói hálózat esetében is. Az akkumulátorcella-gyártók a termelésbe olyan kobaltot, lítiumot és nikkelt vonnak be, amelyek úgynevezett másodlagos anyagokat, azaz nem új, frissen bányászott, hanem a gyártási körforgásba már bekerült nyersanyagokat tartalmaznak. A debreceni üzem az akkumulátorcella-gyártás során keletkező emissziót a jelenlegi, ötödik akkumulátorgeneráció károsanyag-kibocsátási mutatóihoz viszonyítva akár 60 százalékkal is képes lesz csökkenteni.

Egyébként az 1916-ban alapított, prémium kategóriás személygépkocsik és motorkerékpárok gyártásával foglalkozó BMW közel húsz év után létesít új gyárat Európában, legutóbb a kontinensen 2000-ben nyitottak gyárat Lipcsében. A cég Németország mellett még az Egyesült Királyságban, Kínában, Indiában, Brazíliában, Thaiföldön, Malajziában, Egyiptomban, Dél-Afrikában, Hollandiában, Ausztriában, Oroszországban és az Egyesült Államokban rendelkezik gyártó, bérmunkában gyártó, illetve összeszerelő üzemekkel. Mexikói üzeme 2019-ben kezdte meg a termelést. Tavaly a márkacég 2,463 millió autót értékesített világszerte, 4,1 százalékkal többet, mint 2016-ban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?