A Szövetség elnökét nem engedték be Ukrajnába

Forro
Pozsony |

Szerdán délután az ukrán hatóságok nem engedték belépni Ukrajna területére Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét. Az ukrán határőrök arra hivatkoztak, hogy Forró 2023. október 23-áig tiltólistán van, ezért nem lépheti át a határt, a kitiltást azonban nem indokolták.

A pártelnök Ungvárra igyekezett, hogy a kárpátaljai magyar közösség képviselőivel találkozzon. „Ungvárra készültem. Örültem, hogy megismerhetem a várost. Kíváncsi voltam, hogyan élnek a kárpátaljai testvéreink. Sosem jártam előtte Ukrajnában. Hidegzuhanyként ért a hír a határon, hogy nem engednek be az országba, mivel 2023 októberéig tiltólistán vagyok. Minden indoklás nélkül! Felteszem a kérdést, komolyan gondolja ez az ország, hogy az Európai Unióba igyekszik?” – jegyezte meg a közösségi oldalán a Szövetség elnöke.

Magdeme Klára, a Szövetség szóvivője lapunknak megerősítette, hogy Forró Ivan Korčok szlovák külügyminiszterhez fordul, hogy az általa vezetett tárca haladéktalanul tájékoztassa az ukrán külügyet az incidensről, Ukrajna pozsonyi nagykövetétől pedig kérjen magyarázatot arra, hogy Forrót szlovák állampolgárként miért nem engedték be az országba. Szeretnék megtudni azt is, hogy ki, mikor és mi alapján döntött úgy, hogy egy uniós és szlovák állampolgár „persona non grata”, vagyis nemkívánatos személy lett a szomszédos országban. Forró arra is megkéri a szlovák külügyminisztert, hogy kérje ki Ukrajnától azon szlovák állampolgárok névsorát, akik hozzá hasonlóan tiltólistán vannak. Magdeme szerint az ügy már csak azért is kínos, mivel egy nappal korábban a két ország államfői még egy közös nyilatkozatot fogadtak el arról, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna uniós csatlakozási törekvéseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?