A legtöbben külföldön költik a pénzt – ezekben az országokban szinte minden nyitva van…

arch

Úgy tűnik, már csak Szlovákiában tartanak zárva az éttermek, az emberek így a szomszédokhoz járnak szórakozni, és a pénzüket is ott költik el.

 

Szlovákia az egyetlen olyan ország Európában, ahol nem nyithattak ki az éttermek, és továbbra is csak kemény feltételek mellett működhetnek – írja a Trend.

Ha ez december végéig sem változik, akkor a járvány kezdete óta már 344 napot töltöttek zárva. A klubok esetében ez a szám már 396 nap.

Ján Laš, a Zachráňme gastro! kezdeményezés szóvivője a Trendnek elmondta, hogy elégtelen és rendkívül lassú a bezárt éttermek segítése. A tulajdonosok és alkalmazottaik pedig nem tudják, mi lesz velük. Az első és a második hullámhoz képest semmiben sem történt javulás.

December 25-től a szállodai éttermek számára engedélyezik, hogy a vendégeknek ételt biztosítsanak, de nem szervezhetnek partikat és egyéb rendezvényeket. Továbbá 75 százalékos kapacitással működhetnek OP-üzemmódban. Kérdéses azonban, hogy mennyire fogják ezt kihasználni a lakosok, és nem választják-e inkább a szomszédos országok nyitottabb létesítményeit.

A Pelikan utazási portál ügyfelei jelenleg például Magyarországra, Lengyelországba vagy Csehországba utaznak, ahol nincsenek hasonló korlátozások, mint Szlovákiában – erősítette meg a Trendnek Katarína Šuchterová PR-szakember. „Más országokban az ügyfelek éttermekbe járnak vagy wellness-szolgáltatásokat is igénybe vesznek, a legnagyobb korlátozások jelenleg Szlovákiában, Ausztriában és Németországban vannak érvényben. A karácsonyi ünnepek alatt azonban gyakran keresnek egzotikus úti célokat” – tette hozzá Šuchterová.

Nézzük, milyen korlátozások vannak érvényben a szomszédoknál, és miért járnak oda a hazai vendégek! Folytatás a galériában!

Galéria

(br, trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?