Ján Mikas új rendeleteket adott ki, amelyek mától hatályosak: Ezt mindenkinek tudnia kell!

foto

A tiszti főorvos figyelmeztette az embereket, szerinte még mindig nagy a fertőzésveszély, és nem tudni, hogyan viselkedik majd az omikron... Nézzük, milyen engedményeket közölt!

Ján Mikas tiszti főorvos emlékeztetett arra, hogy a járványügyi helyzet még mindig nagyon súlyos, annak ellenére, hogy néhány téren javulást tapasztalunk. Egyelőre nem tisztázott, hogy az új omikron vírusvariáns hogyan viselkedik majd – közölte.

„Ezért ismételten felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy gondolják át, ha személyesen látogatnak el egy üzletbe vagy tömegrendezvényre. Vegyük például figyelembe, hogy az adott üzletből online is lehet-e árut rendelni, vagy hogy olyan időpontban menjünk oda, amikor kevesebb ember tartózkodik a létesítményekben, vagy az engedélyezett rendezvényeken” – mondta Mikas.

A tiszti főorvos továbbá hangsúlyozta, hogy a beltérben reszpirátort kell viselni. Arra is figyelmeztetett, hogy az emberek tartsák be a távolságot, és fertőtlenítsék a kezüket.

A felhívás nemcsak a nyilvánossághoz, hanem a létesítmények üzemeltetőihez is szól. Őket arra kéri, hogy felelősségteljesen járjanak el, és kövessék a megszabott feltételeket.

Közben a látogatható létesítmények és szolgáltatások listája is bővült! Nézzük, hová mehetnek az oltatlanok! Folytatás a galériában!

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?