A szlovák és a cseh kormány folytatja az együttműködést a védelem területén

heger k

A szlovák és a cseh kormány folytatja az együttműködést a védelem területén, és erősíteni akarja ezt. Ebben egyezett meg hétfőn Eduard Heger megbízott kormányfő és Petr Fiala cseh kormányfő Trencsénben a két kormány nyolcadik közös egyeztetése során.

„A jövőben azon akarunk dolgozni, hogy a hadseregeink olyan cseh gyártmányú repülőgépeket használhassanak, amelyek előállításában a szlovák cégek jelentősen kiveszik a részüket. Olyan projektekbe akarjuk bekapcsolni a szlovák hadi ipart, amelyek más piacokon is megállják a helyüket” – közölte Fiala.

Mint elmondta, a két kabinet arról az ajánlatról is egyeztetett, mely szerint a cseh L-39-es kiképző repülőgépeket a Szlovák Fegyveres Erők is használhatnák. Ez szerinte egy stratégiai jelentőségű projekt, amely elősegíthetné Csehország és a szlovák hadi ipar területén működő vállalatok együttműködését. Fiala nem akarta részletezni az ajánlat tartalmát. Tárgyalásokat folytatunk, és majd kiderül, hogy sikerrel zárulnak-e.

„Épp a jelenlegi helyzetben, Oroszország ukrajnai katonai agressziója idején fontos a védelmi együttműködés. Ez az a terület, ahol nagyon erősek a kapcsolataink” – jelentette ki Heger. Kiemelte: Csehország védi a szlovák légteret. Heger elmondása szerint Szlovákia segíteni fog Csehországnak az Egyesült Államokkal kötött védelmi szerződés előkészítésében.

A szlovák és a cseh kormány egyetértett Ukrajna humanitárius, gazdasági, politikai, és nem utolsó sorban katonai jellegű további segítésében. Ezenkívül fontosnak tartják az EU által megszabott szankciók további alapos betartását, amellyel célzottan nyomást gyakorolnak Oroszországra.

A két kormányfő ezenkívül többek között gazdasági témákról, az autógyártás versenyképességéről, az atomenergiáról, valamint az oktatás, igazságügy és regionális együttműködés kérdéseiről egyeztetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?