A NAKA őrizetbe vette az Oblúk csoport két tagját, Čaputová a biztonsági tanács összehívását kérte

NAKA k

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) elit rendőrei a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatójánál is megjelentek.

Az akció a Markíza értesülései szerint az Oblúk kódnevű, belügyminisztériumhoz tartozó belső ellenőrzési csoport vizsgálatára irányult.

A szóban forgó munkacsoport a NAKA nyomozóit világította át, akiket azzal gyanúsítottak, hogy manipuláltak bizonyos ügyeket és befolyásolták a tanúvallomásokat.

Ezt a csapatot Diana Santusová vezette, akit a NAKA irodáiban végzett kihallgatások jegyzőkönyvében is említenek, nevét az ellenzéki politikusok sajtótájékoztatói alkalmával szintén fel szokták hozni.

A razzia kora reggel indult, a rajtaütés során két személyt vettek őrizetbe. Az Aktuality azt írja, egyikük nem más, mint Michal Vyšváder nyomozó.

A Plus 7 dní szerint a NAKA tisztjei az SIS igazgatójánál, Michal Aláčnál, illetve elődjénél, Vladimír Pčolinskýnál is házkutatást hajtottak végre, ám egyikük sem tartózkodott a lakhelyén.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök délelőtt felszólította Ódor Lajos miniszterelnököt, hogy a NAKA reggeli akciója kapcsán hívja össze a biztonsági tanácsot – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az államfő szóvivője, Martin Strižinec.

Čaputová egyúttal elvárja, hogy a rendőrség és az ügyeletes ügyész gyorsan tájékoztatja a nyilvánosságot az ügy részleteiről és az intézkedésekről, olyan mértékben, ahogy azt a törvények lehetővé teszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?