A nagyvadak megfigyelése és megszámlálása 321 264 euróba került

medve k

Áfával együtt 321 264 euróba került a farkasok, hiúzok és medvék megfigyelése és megszámlálása DNS-elemzések segítségével. Az összeg a tanulmány kidolgozását is tartalmazza – közölte a környezetvédelmi minisztérium (MŽP). Ezzel a Magyar Fórum körül tömörülő pártok felhívására reagált, amelyek felszólították a minisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra, mennyi pénzt költött a barnamedve megfigyelésére és kutatására.

„Az Állami Természetvédelmi Hivatal a nagyvadak gondozásáról szóló program keretében munkaszerződést kötött a Károly Egyetem Természettudományi Karával, amelyet uniós forrásokból finanszíroznak” – magyarázta a tárca.

A barnamedvék begyűjtött DNS-mintáinak vizsgálatáért, és a prágai Károly Egyetem tanulmányának a kidolgozásáért 101 174 eurót fizettek ki. „Az adatgyűjtésre, a Károly Egyetemmel kötött szerződésen kívül, 126 000 eurót költöttek” – mutatott rá a MŽP. Így a tanulmány kidolgozása összességében 227 174 euró körül mozog.

A zöldtárca egyúttal azt is elmondta, hogy 2013 és 2014 között, a zólyomi Műszaki Egyetem által kidolgozott komplex tanulmány a barnamedve-populáció nagyságának a felméréséről, áfával együtt 283 627 euróba került.

A Magyar Fórum körül tömörülő pártok múlt héten felszólították Milan Chrenko környezetvédelmi minisztert, hogy hozza nyilvánosságra, mennyi pénz költöttek az elmúlt tíz évben a barnamedve megfigyelésére és kutatására, továbbá hogy mely szervezetek kaptak erre pénz, és mely személyeknek fizettek érte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?