A közlekedésügyi tárca tudomásul veszi a vasutasok követeléseit

Érsek Árpád
Pozsony |

A Közlekedésügyi Minisztérium tudomásul veszi a vasúti dolgozók igazságos bérezéssel és nagyobb anyagi támogatással kapcsolatos követeléseit – árulta el a TASR-nek Karolína Ducká, a tárca szóvivője. A nyilatkozattal a Szlovák Állami Vasutak (ŽSR) szakszervezeteinek sztrájkkészültségére reagáltak.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a különböző szerződések keretén belül évente nagyjából 500 millió eurót fektetnek a vasúti közlekedésbe, amihez jönnek még az EU-s támogatások is.

„Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nagy hézag keletkezett a vasúti közlekedésben, ami azért történt, mert a kilencvenes években nagyon kevés anyagi eszközt fektettek ebbe a szférába. Ennek tudatában folyamatosan dolgozunk azon, hogy a lemaradást kiküszöböljük, a modernizációt pedig a szolgáltatások fejlesztése szempontjából kulcsfontosságúnak tartjuk" – mondta Ducká, hozzátéve, hogy a ŽSR az idei költségvetésből 20 millió euróval többet kap. A szóvivő szerint ez az összeg hozzájárulhat a vasúti dolgozók kedvezőbb bérezéséhez.

Azt is hozzátette, hogy az egyes társaságok vezetésének feladata, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket úgy használják fel, hogy ki tudják elégíteni az alkalmazottak igényeit a gazdasági lehetőségeken belül.

A Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) elfogadhatatlannak tartja a ŽSR hozzáállását. „Az ország vezetőinek tudniuk kell, hogy egy ország jól működő vasúti közlekedés nélkül megbénul. A politikusok arról beszélnek, hogy a szlovák gazdaság jó irányba halad, és ezt a dolgozók fizetésének emelésével is bizonyítani akarják. Itt az ideje, hogy betartsák a szavukat" – mondta Marián Magdoško, a KOZ elnöke.

A Szlovák Állami Vasutak mellett tevékenykedő szakszervezetek pénteken sztrájkkészültséget jelentettek be, amelynek oka a munkáltató kollektív tárgyaláshoz való hozzáállása. A szakszervezetek ezzel a lépéssel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a szociális béke veszélybe került, amikor a december 31-én lejárt, 2017-2018—as kollektív szerződések után a ŽSR vezérigazgatója egyoldalú belső rendeletet adott ki. A rendelet a szakszervezetek szerint autonóm döntés eredménye, a vezérigazgató ugyanis nem egyezett meg a szociális partnerekkel arról, hogy milyen előnyöket garantál a dolgozóinak.

A szakszervezetek egyúttal felszólították Érsek Árpád közlekedésügyi minisztert (Most-Híd), hogy személyesen is foglalkozzon a kialakult helyzettel. „A sztrájkkészültség értelmében a szakszervezetek további tüntetéseket fognak szervezni, amelyek egyre intenzívebbek lesznek" – jelentették be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?