A kormány jóváhagyta a szükségállapot kihirdetéséhez szükséges törvényjavaslatot

Heger-kormány

A kormány szerdai ülésén elfogadták azokat a törvényjavaslatokat, amelyek lehetővé teszik a szükségállapot bevezetését. Ennek értelmében megszabhatják, hogy az egyes cégek mennyiért adhatják el az áramot és a gázt.

A törvényt még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, erről gyorsított eljárásban tárgyalnak. A jogszabály megváltoztatásával a kormány nemcsak energiahiány esetén rendelhetne el szükségállapotot, hanem akkor is, ha azok ára olyan magas, hogy megfizethetetlenné válik a fogyasztók számára, veszélyeztetik az ország biztonságát,  fogyasztók egészségét és életét, vagy jelentős gazdasági károkat okozhatnak. A javaslat szerint ugyanez vonatkozik a gázárakra is.

A szükségállapotot – a parlament jóváhagyását követően – a kormány a gazdasági minisztérium javaslatára hirdetheti ki.

A törvényjavaslat emellett lehetővé teszi, hogy a gazdaság érdekében a kormány államosíthassa az áramot és a gázt. 

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?