21 jelölttel kevesebb indul

Pozsony |

<p>Csökkent a parlamenti választásokon induló pártok választási listáin szereplő jelöltek száma, tegnapi lapzártánkig 21 személyt töröltek a listákról. Ebből öten önként mondtak le a jelölésről, 16-ot pedig a pártok vetettek le.</p>

A március 5-én esedékes választásokon így összesen 2893 képviselőjelölt indul. Ez a szám még nem végleges, legkésőbb ugyanis 48 órával a választások előtt mondhat le valaki a jelöltlistán való szereplésről, a pártok szintén eddig vehetnek le valakit a listáról. A legtöbb jelölt, konkrétan kilenc a Bátorság – Nagy Nemzeti és Oroszbarát Koalíció listájáról távozott, hármat húzott ki a Közvetlen Demokrácia mozgalom. Az MKP eddig két jelöltet vett le listájáról, Faklen Kingát és Halász Bélát. Az előzőt azt követően, hogy információk jelentek meg állítólagos lopásairól, az utóbbit pedig azután, hogy autonómiás óriásplakátokat helyezett ki Pozsonyban. A Híd listájáról Jozef Bojčík vállalkozó lépett vissza azután, hogy a Sme napilap megírta: a lista 65. helyén induló jelölt bevételei a Smer kormányzása alatt ugrottak meg, mert olyan vállalkozásokban volt érdekelt, amelyeket szoros szálak fűzték a Smer embereihez. A Híd tagadta a vádakat, hivatalosan a vállalkozó-tornatanár jelölt lépett vissza. Egy-egy jelölt távozott még az SaS, a ĽSNS, a Sieť, az OĽaNO-NOVA, a TIP és a KSS listáiról. Nem árt tudni, hogy a visszalépett jelöltek nevét nem húzzák ki a listáról, ezért a polgárok a választáson összesen 2914 nevet tartalmazó listákat kapnak. Ha olyan jelölt személyét karikázzák be, aki nem indul, preferenciaszavazatát nem veszik figyelembe, a szavazat ugyanakkor a párté marad. A választási helyiség előtt lesz kihelyezve azon jelöltek jegyzéke, akiket kihúztak a listáról. (TASR, dem)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?