Recesszió felé tartunk, és az infláció jövőre lényegesen magasabb lesz, mint idén

euró pénz

A pénzügyminisztérium legújabb előrejelzéséből kiderült, az elkövetkező két évben is kétszámjegyű inflációra számíthatunk, miközben a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) predikciója szerint jövőre recesszióba sodródhat a gazdaság.

A pénzügyi tárca becsléseiből megtudhattuk, az előttünk álló hónapok jóval nehezebbek lesznek, mint azt korábban feltételezték. Ezenfelül a reálbérekről kiderült, még négy évig nem fognak emelkedni.

A probléma különösen az energiaigényes vállalatokat érinti majd, így azok is kellemetlen helyzetbe kerülhetnek, akik nem veszítik el a munkájukat.

A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) előrejelzése szerint az infláció akár 22 százalékon is tetőzhet – ez a forgatókönyv az energiaárak megduplázódását eredményezné a háztartások számára.

Mindeközben a bruttó hazai termék 1 százalékkal csökkenhet, 2024-re azonban a gazdaság talpra állhat, és 3,5 százalékkal növekedhet, a recessziót viszont jövőre nem úszhatjuk meg.

(tasr, nbs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?