1,5%-os januári béremelés

1,5%-os januári béremelés
Pozsony |

<p>Jövőre két ütemben két és fél százalékkal emelkedik az állami alkalmazottak bére. Az emelés mintegy 360 ezer embernek jelent magasabb fizetést. A Szakszervezetek Szövetsége eredetileg 5 százalékos emelést akart, vagyis a kormány felerészben teljesíti a követelést.</p>

A hétfő esti tárgyalási fordulón a felek megállapodtak a közszférára érvényes 2015-ös kollektív szerződésről. Január 1-től 1,5 százalékkal, majd július elsejétől újabb 1 százalékkal emelkednek a bérek az állami szférában. A pedagógusok ennél jobban járnak, ők már január elsejétől 5 százalékos béremelést kapnak.

A KOZ elfogadhatónak tartja a kompromisszumot. „Mi ugyan egységesen 5 százalékos emelést kértünk minden közszférában dolgozó számára, vagyis ugyanannyit, mint amennyit a pedagógusok kapnak, de a pénzügyi lehetőségeket figyelembe véve elfogadható kompromisszum született” – mondta lapunknak Martina Nemethová, a KOZ szóvivője.

A béremelés mintegy 100 millió euróba kerül, a költségvetési tervezet kiigazítására már javaslatot tett Peter Kažimír pénzügyminiszter. A tanárok béremelését már korábban megígérte a tegnap visszahívott Peter Pellegrini oktatásügyi miniszter.

A közalkalmazottak bére ugyan idén egységesen 16 euróval emelkedett, de az előző három évben nem nőtt, még az infláció arányában sem. A KOZ szerint a bérek reálértéke 2010 és 2013 között mintegy 10 százalékkal csökkent. A megegyezés vonatkozik valamennyi, az állami és a közszférában dolgozó alkalmazottra – vagyis az önkormányzatokra is –, és minden olyan intézményre, amelyet az állam tart fenn. Az állami alkalmazottak mellett tehát fizetésemelésre számíthatnak az önkormányzatok hatáskörébe tartozó intézmények, mint például a szociális vagy az idősotthonok. Emelkedik a fizetése a Szlovák Tudományos Akadémia dolgozóinak, az egyetemi oktatóknak és a nem oktatási tevékenységet végző alkalmazottaknak is.

A béremelés mellett további juttatások lesznek: a heti munkaidő 37,5 órára rövidül, a munkaadónak pedig kötelezően legalább a bér 2 százalékát kell fizetnie az alkalmazottak önkéntes nyugdíjbiztosításához. Ahol az alkalmazottak nem szerződtek semmilyen önkéntes nyugdíjpénztárral, a munkaadó köteles lesz szerződést kötni. Emellett egy héttel több fizetett szabadság jár az állami alkalmazottaknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?