Izlandra utazott Čaputová, az Európa Tanács csúcstalálkozóján vesz részt

caputova k

Zuzana Čaputová köztársasági elnök kedden reggel elutazott Izlandra, ahol részt vesz az Európa Tanács (ET) társult országainak ülésén.

A csúcstalálkozóra Reykjavíkban, Izland fővárosában kerül sor. Izland tavaly novemberben vette át Írországtól a tanács miniszteri bizottságának soros elnökségét. A csúcstalálkozó kedden este kezdődik, és szerdán ér véget.

A szlovák államfő mellett további 45 tagállam vezetői vesznek részt a találkozón, amelyen téma lesz az emberi jogok és a demokrácia kérdése, amelyet az izlandi elnökség szerint jelenleg újabb veszélyek fenyegetnek. Ukrajna további támogatásáról is tárgyalni fognak az ülésen.

Az Európa Tanács 1949-es megalakulása óta ez lesz a negyedik csúcstalálkozó, legutóbb 2005-ben, Lengyelországban rendezték meg. Izland a csúcstalálkozó végén átadja az Európa Tanács miniszteri bizottságának soros elnökségét Lettországnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?