Ilyen hidrogénmeghajtású buszok fognak Pozsonyban közlekedni

Solaris
Pozsony |

Ennek köszönhetően jelentősen csökken a fővárosi tömegközlekedés káros-anyag-kibocsátása. Az új buszok megvásárlására kihirdetett nemzetközi versenyt múlt héten értékelték ki.

„Összesen negyven alacsonypadlós, 12,2 méter hosszú autóbuszról lesz szó, amelyek a legmodernebb tarifa-, tájékoztató- és kamerarendszerrel lesznek ellátva” – közölte a TASR hírügynökséggel Martin Chlebovec, a fővárosi tömegközlekedést üzemeltető DPB szóvivője.

A versenybe végül két társaság kapcsolódott be, a legjobb és egyben győztes ajánlatot, 24,4 millió euróért a lengyel–spanyol Solaris Bus & Coach társaság nyújtotta be. „A győztes cég a Solaris Urbino 12 Hydrogen típusú autóbuszokra dolgozta ki ajánlatát, amely végeredményben 3,6 millió euróval alacsonyabb a megrendelés feltételezett, 28 millió euróban meghatározott áránál” – pontosított Chlebovec. A második, sikertelen jelentkező volt a Toyota Central Europe – Slovakia, a Toyota Caetano autóbusszal.

Az autóbuszokat egy vagy több szerződés alapján fogják leszállítani a közlekedési vállalat szükségletei szerint. Egy autóbusz ára 610 ezer euró lesz áfa nélkül. A buszokat viszont a szerződés aláírásától számított 15 hónapon belül kell átadni a vállalatnak, az elsők 2022 végén, 2023 elején jelenhetnének meg a fővárosban.

Solaris

Zöld helyett szürke?

A fővárosi közlekedési vállalat főnöke, Martin Rybanský szerint a jövő a hidrogén üzemanyagcellás autóbuszoké, legnagyobb előnyük pedig egyértelműen az, hogy jelentősen csökkentik a tömegközlekedési eszközök károsanyag-kibocsátását. A technológiát az autóbuszokban egyébként már letesztelték és teljesen biztonságosnak bizonyult.

„Olyan megoldásokat keresünk, amelyeknek köszönhetően a tömegközlekedés környezetbarát lesz. Már most is részesei vagyunk olyan európai projekteknek, amelyek célja a hidrogénmeghajtás széles körű alkalmazása a tömegközlekedésben” – pontosított Rybanský, aki szerint az autóbuszok megvásárlása a térség legnagyobb ilyen jellegű projektje lesz.

S bár tény, hogy a hidrogénmeghajtásnak köszönhetően az ilyen buszok káros-anyag-kibocsátása nulla, a buszok használata minimum kezdetben mégsem lesz teljesen környezetbarát. A hidrogén ugyanis energiahordozó, először tehát elő kell állítani, hogy aztán a gépjárművek felhasználhassák a benne tárolt energiát. Ezt kétféleképpen lehet elérni: elektrolízissel vagy fosszilis üzemanyagokból. A legzöldebb, vagyis a légkört legkevésbé szennyező megoldás az elektrolízis, mely során a vizet elektromos áram segítségével bontják hidrogénre és oxigénre. Ha az ehhez felhasznált energia megújuló energiaforrásokból származik – például napelemekből vagy szél-erőművekből –, akkor maga az előállítási folyamat is 100 százalékosan környezetbarátnak minősül, s az így előállított hidrogént hívják zöldnek. De mivel Szlovákiában az ilyen előállítási forma még nem elterjedt, a fővárosi hidrogénbuszok minden bizonnyal fosszilis üzemanyagokból előállított zöld hidrogént fognak tankolni – ennek előállítása pedig bizonyos mennyiségű üvegházhatású gázkibocsátáshoz vezet.

A győztes céggel való szerződés aláírására belátható időn belül sor kerülhet, a tömegközlekedési vállalatnak viszont a következő egy évben több problémát is meg kell oldania. Be kell biztosítania a hidrogén tankolására szolgáló töltőállomást, ilyen ugyanis Szlovákiában még egy sincs. Meg kell szereznie az engedélyt arra, hogy hidrogénüzemű autóbuszokat használhassanak a tömegközlekedésben. Nem utolsósorban pedig szerződést kell kötnie egy társasággal, amely képes lesz beszállítani a szükséges mennyiségű hidrogént.

S milyenek lesznek az új buszok? Részletek a képgalériában:

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?