Petőfi és Gömör

Nem sok poggyásszal utazott, de valami olvasnivaló, az mindig volt nála. Volt, ahol felismerték, volt, ahol bemutatkozás után is csak gőgösködtek vele, vagy semmibe vették. Szomjas szívvel, tárt lélekkel, okos szemmel, mindent meglátó tekintettel figyelte a világot, Gömört, 1845-ben. Jött a korteskedők közt utazva – éppen választások voltak akkoriban Magyarországon –, hogy itteni barátai javaslatára megválaszttasson és felesküdjék tiszteletbeli táblabírónak Gömör megyében. Ez volt talán az egyetlen olyan, nyilvános és címmel is járó elismerés rövid életében, amellyel megtisztelték kortársai. Gömöri barátai, a gortvakisfaludi Adorján Boldizsár és a várgedei Kubinyi Rudolf javaslatára nevezte ki a nemes vármegye ezt a loboncos hajú ifjút tiszteletbeli táblabírónak. Nem került ez akkor sokba az uraknak. Fizetés ugyanis nem járt vele. De legalább cím meg rang, no, az igen. Mintha arra szüksége lett volna. Elég rang lett neki a saját neve. Petőfi Sándor. Ő volt ez az ifjú, aki Rimaszombatban járt 1845 májusában. Idén, hogy 200 éve született.

Batyi ismerősök, gömöri barátok
Mielőtt magára a táblabíróság dolgára rátérnénk, Petőfinek két rimaszombati illetőségű és két másik, Gömör megyei jóbarátjáról ejtünk azért néhány szót. Megérdemlik. Név szerint Huszt Jenő János, Széplaky Lajos, Adorján Boldizsár és Kubinyi Rudolf. Azt napra pontosan tudni lehet, hogy az ifjú költő hol és hogyan ismerkedett meg Huszttal és Széplakyval, mégpedig Petőfi úti jegyzetei alapján. Érdemes ezt pontosan idézni: „Pesten október 10-kén 1844-ben nagy dolog ment végbe, mint a világtörténet-írók nem fognak említetlen hagyni … játszottam a Nemzeti Szinházban Szigligeti Szökött Katoná-jában Gémesy nótáriust. Azt beszélik, hogy megbuktam benne… de ez nem igaz, mert… én nem hiszem. S ez, azt tartom, elég ok a föntebbi roszindulatu állítás megcáfolására. Az igaz, hogy e helyett: »Julcsa kisasszony a menyasszony«, ezt találtam mondani, hogy: »Julcsa kisasszony a vőlegény«, hanem ennél bolondabbakat is szokott mondani Lendvay, aki pedig meglehetős szinész. Szóval: nem buktam meg; s játék után egész diadalérzettel mentem vacsorára a »Komló«-ba. Itt kötöttem barátságot borozás közben két gömöri fiatal emberrel, Sz. Lajossal, aki igen jó fiú, hanem a felesége szebb még, mint ő, és H. Jancsival, akire az ég ugy árassza mindennemű áldását, mint ő árasztja magába a bort.” Huszt Jenő János a rimaszombati Fő térhez közel lakott, nála kapott szállást 1845-ben Petőfi, igaz, a puszta földön kellett aludnia, de ez nem zavarta a költőt. Az Sz. Lajos név nem mást takar, mint Széplaky Lajost, neki a Fő tér keleti oldalán háza volt, ő maga 1842 óta a megye alszolgabírójaként tevékenykedett. Adorján Boldizsárral – akit barátilag Trifunácznak szólított leveleiben Petőfi – mint verseket írogató pályatárssal ismerkedett meg korábban, és Adorján verseit jónak is vélte a költőzseni. Ellentétben a másik gömöri pályatárs poémáival, a várgedei Kubinyi Rudolféival, az ő költeményeit ugyanis nem tartotta sokra Petőfi, de ettől függetlenül igen jó barátok voltak, meg is látogatta őt Várgedén. Tudjuk, hogy Adorján és Kubinyi javaslatára lett tiszteletbeli táblabíró Petőfi, s tudjuk azt is, hogy Huszt Jenő házában szállt meg a költő, s azt is, hogy a tisztújítás, a választások idején a városba érkezett népes látogatósereget Petőfi a Széplaky-ház erkélyén vagy alkalmasint annak ablakpárkányán üldögélve szemlélte végig. Aztán azt is tudjuk, megtörtént a nagy esemény, 1845. május 29-én. Isten és Gömör megye kegyelméből táblabíró lett Petőfi Sándorból. De nem csupán ennyi történt itt vele!

Három élmény egy városban
Három napot töltött a városban a jeles vendég, barátai társaságában. Esős május volt akkoriban, erről maga a költő is szól, de a tér sarát dagasztva abban lelte meg a rossz idő ellen a vigasztalást, hogy az őt alaposan megbámuló kisasszonyok szemében a tiszta eget vélte felfedezni. Költő létére már az első este tett egy valóban „fontos” felfedezést is. Erről így írt némi malíciával: „H. barátom házánál tettem véletlenül egy nevezetes fölfedezést: mint kerülheti ki az ember azt a kellemetlenséget, hogy haja bepelyhesedjék? A puszta földön kell hálni. Egy éjjel, későn érvén szállásomra, minden ágyat megnépesedve találtam, s így nem maradt egyéb hátra, mint a földre fekünnöm, mi annyiban meg lett jutalmazva, hogy azáltal ama nagy fölfedezésre jutottam. Egyébiránt a következett éjjel jó idején hazafelé tartottam, nehogy ismét kénytelen legyek valamit fölfedezni. A fölfedezések nem magyarnak valók… bajlódjanak azzal más nemzetek.” A másik igazán nyomot hagyó élmény az volt – s ezt is leírta a maga bájos, saját magát is kifigurázó modorában –, hogy kis híján belefulladt a Rimába, amikor megfürdött benne. „A város alatt foly a Rima vize, melyben ugy megfürödtem, hogy majd belefúltam. Nem nagy a víz, hanem épen malom alatt esett a fürdés, hol egyenest keresztül akarván csapni, a habok alá sodortattam.” Hol volt ez a malom? Ma már nyoma sincs, de a régi térképek szerint nagyjából a mostani tejüzem környékén lehetett. A harmadik élménye pedig maga a tiszteletbeli táblabírói címre való megválasztás volt. 2004-ben a Tompa téren felavatott szobrának talapzatán – melyet Izsó Miklós mintája alapján Győrfi Lajos, Püspökladányban élő szobrászművész öntött újra Varga Imre karcagi bronzöntő mester műhelyében – ez az úti jegyzetekben is szereplő mondat olvasható: „Kineveztettem és fölesküdtem táblabírónak… Isten és Gömörmegye kegyelméből.” Hát így esett. Még egyszer járt errefelé, Gömör megyében, amikor 1847 júliusának elején a barátját, Tompa Mihályt látogatta meg Bejében, a paplakban. Azt írta, Vácról tizenhat órát kocsizott Rimaszombatig, majd onnan Bejéig még pár órát. Nem tudni, hogy ekkor 1847 júliusának elején megszállt-e Rimaszombatban, találkozott-e valamelyik itteni ismerősével, Kerényi Frigyeshez címzett, de neki soha el nem juttatott leveleiben erről nem ír. Többet nem járt személyesen Rimaszombatban Petőfi. Hogy itt van-e mégis a szelleme? Ami biztos, hogy 141 éve itt van a múzeumban Izsó Miklós szobortervének gipszöntete, melyet Pestre szánt a belvárosi templom melletti térre. Ennek alapján készült a bronz a Tompa téren. Egy égbe néző, kezét szívére, esküre tevő lázadó alakot formáz. Hozzá emlékezni, koszorúzni járnak alkalomadtán a helyiek. Március 15-én, október 6-án biztos. Neki bal kézre, a tér közepén ott áll Tompa Mihály, a barát szobra. Lehajtott fejű, szomorkás alak. Két állandó embere lettek ők a városnak. Egyikük az eget nézi, mintha az isteni akaratot fürkészné. A másik a földet, mintha kedvenceit, az ágyásokban virító virágokat. Így egészítik ki egymást. A két rimaszombati állandó. Csak nem feledik el őket. Csak nem!

***

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. március 14-ei számában jelent meg