Idén több a karácsonyi nyugdíj

karácsonyi pénz

A karácsonyi nyugdíj összege idén a tavalyi duplája, és most mintegy 200 ezerrel többen jogosultak rá, mint 2018-ban. A Szociális Biztosító a múlt héten kezdte a folyósítását, és van, aki már átvette, egyesek viszont csak közvetlenül az ünnepek előtt kapják meg.

A karácsonyi nyugdíj alanyi jogon jár annak, aki teljesíti a vonatkozó törvénybe foglalt feltételeket. Nem kell külön kérni és intézni, a Szociális Biztosító (SP) hivatalból megvizsgálja ügyfelei járandóságát, és akit a támogatásra jogosultnak minősítenek, annak automatikusan átutalják. Az SP december 2-ától kezdte a folyósítását, éspedig a rendes havi nyugdíjjal együtt. Aki a havi járandóságát közvetlenül az ünnepek előtt kapja meg, az a karácsonyi pluszpénzre is csak akkor számíthat. Addig is a Szociális Biztosító honlapján közzétett számológépen lehet ellenőrizni, ki mekkora összegre jogosult.

Szociális segély

Nem igazi nyugdíjról van szó, hanem egyfajta rendkívüli szociális juttatásról, mellyel az ünnepek előtt – immár 12. éve – kiegészítik a legszegényebb nyugdíjasok járandóságát. Még az első Fico-kormány vezette be 2007-ben, és bár a későbbi Radičová-kabinet fontolgatta az eltörlését, a mai napig megmaradt, és azóta mindig decemberben kiegészítik a nyugdíjakat, csak időközben megváltozott az összeg kiszámításának a módja. Az első Fico-kormány idején a nyugdíjasok – bevételüktől függően – még háromféle összeget kaptak. Radičováék ezt 2010-ben 8 sávra bővítették, 2011-től pedig egy képlet alapján számolják ki, melyben a legfontosabb szempont a rendes havi nyugdíj és a létminimum összege, miközben szabtak egy felső határt is.

Maximum és minimum

A törvénybe foglalt maximális összeget a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők kapják, akik havi járandósága nem haladja meg a létminimumot. Továbbá, a juttatás csak annak jár, akinek a havi járandósága nem haladja meg az előző évi országos átlagbér 65 százalékát. Tavaly ez még csak 60% volt, és a módosításnak köszönhetően most mintegy 200 ezerrel többen szereztek rá jogosultságot. Idén csak az nem számíthat pluszpénzre, akinek a havi járandósága meghaladja a 658,50 eurót.

Tavaly a juttatás felső határa 100 euró volt, és két tételből tevődött össze: nyugdíj-kiegészítésből és rendkívüli hozzájárulásból. Az utóbbi minden jogosult személy esetében egységes, az előbbi pedig személyre szabott volt. Idén a felső határ 200 euró, és már nem osztják két tételre, az utóbbit beolvasztották az előbbibe.

„A maximális 200 euróra az jogosult, akinél a havi járandóságok összege legfeljebb 210,21 euró. A támogatás 200 és 13,14 euró között mozog, a konkrét összeg függ a havi járadék nagyságától. Minél magasabb valakinek a nyugdíja, annál kevesebb kiegészítésre jogosult. Akinek az összbevétele 210,21 és 420,40 euró közötti, annak a nyugdíj-kiegészítése 200–124,33 euró között van. Akinek az össznyugdíja 420,41 és 658,50 euró közötti, az 98,85 és 13,14 közötti pluszpénzre számíthat” – közölte a biztosító.

A támogatás célja

A nyugdíj-kiegészítés azt a célt szolgálja, hogy minél több embernek segítsenek átvészelni a karácsonyi időszakot, amely mindig megterheli a családi költségvetést, hiszen ilyenkor több a kiadás.

„Bővült a jogosultak köre, ugyanis meggyőződésem szerint az ünnepek nemcsak a legalacsonyabb járadékkal rendelkező szeniorok, hanem azok pénztárcáját is jelentősen terhelik, akik életük során magasabb fizetésért dolgoztak, és ebből kifolyólag mindig több járulékot is vezettek el. Hosszú távú ambícióm az, hogy ezt a kiegészítést 13. nyugdíjjá alakítsuk át, és az összege ugyanakkora lesz, mint a rendes havi járandóságé. Az összeg idei megduplázása jelentős lépés e tervezett átalakítás felé” – mondta Ján Richter szociális ügyi miniszter.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?