A szomszédok a telkemre járnak – hogyan lehet ezt megoldani?

szomszedok

Vettem egy régi házat és telket, és egy idő után rájöttem, hogy a szomszédok az udvaromon átvezető átjárót használják bejáratnak a telkükre, pedig nekik is van saját bejáratuk. Lakatot tettem az ajtóra, de ők levágták, sőt rám hívták a rendőrséget“ – panaszkodott Adriana.

A vázolt birtokháborítás lehetősége például szolgalmi jogból, szerződésből, a korábbi földtulajdonos hozzájárulásából stb. eredhet. Meg kell jegyezni, hogy a Polgári Törvénykönyv kifejezetten előírja a szomszédos földterület tulajdonosainak azt a kötelezettséget, hogy szükséges ideig és mértékben lehetővé kell tenniük a földterületükre való lépést vagy a rajta lévő épületekhez való hozzáférést, amennyiben a szomszédos földterület és az épületek fenntartása és kezelése ezt szükségszerűen megköveteli. Ha a földterületre való bejutás mértéke vagy intenzitása ezt megkívánja, akkor szolgalmi jogot kell létesíteni, vagy az áthaladásról szerződésben kell rendelkezni. 

Ha az építmény tulajdonosa máshogy nem tud a saját ingatlanára jutni, akkor első lépésként meg kell próbálni tárgyalni a szomszéddal, és javaslatot kell tenni egy szolgalmi jogot létrehozó írásbeli megállapodásra. A telektulajdonos is kezdeményezheti ezt a lépést az épülethez való hozzáférés érdekében. 
Ennek a megállapodásnak a tárgya a szomszédos telken való áthaladási és útjog, tehát megállapodás alapján lehetővé válik az épülethez való hozzáférést. 

Ha azonban a telektulajdonos nem járul hozzá a szolgalmi jog létesítéséhez, vagy ha ebben az esetben a szolgalmi jogra nincs szükség, mert az épület tulajdonosának saját bejárata (megközelítése) van, akkor írásban kell kérni a szomszédokat, hogy tartózkodjanak a telektulajdonos jogaiba való beavatkozástól. 

Nem zárható ki azonban, hogy a szomszédok bírósági kereset útján közvetlenül a bíróságtól próbálják majd elérni a szolgalmi jog megadását. A Polgári Törvénykönyv szerint, ha egy épület tulajdonosa egyben nem tulajdonosa is a szomszédos teleknek, és a tulajdonosnak az épülethez való hozzáférése más módon nem biztosítható, a bíróság az épület tulajdonosának kérelmére a kérvényező javára a szomszédos telekkel kapcsolatos útjogból álló szolgalomról dönthet. A fent említett törvényi feltételek egyike tehát az, hogy az épülethez való hozzáférés más módon nem biztosítható, csak egy harmadik fél szomszédos földterületén keresztül. Ezeket és más törvényi feltételeket a kérelmezőnek kell tudnia bizonyítani.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?