Nincs jól Szabolcs, a kapott szív elkezdett kilökődni, új veséje sem működik

szívátültetés
Győrszemere |

Több mint három hét telt el azóta, hogy a győrszemerei Györgyi Szabolcs túlesett a szinte egyedülálló kettős transzplantáción: egyszerre ültettek be szervezetébe új szívet és új vesét. Állapota ingadozott, szinte naponta mást írthattunk volna róla: egyik nap jót, másik nap rosszat. Sajnos most az utóbbira van okunk, Szabolcs új szíve elkezdett kilökődni.  

Új veséje máig sem indult el, ma is az intenzíven van, s állapota most aggasztóbb, mint korábban - számolt be a sok fájdalomról és bizonytalanságtól elgyötört, idősödő édesanya a Győri Új Szónak.  

Két nappal a műtét után már baljós hírek érkeztek, Szabolcs kapott egy tüdőgyulladást, nővére írta a Facebookon: „öcsém állapota válságosra fordult, most vitték vissza a műtőbe. Szorítsatok, imádkozzatok velünk.” Akkor műszívet kötöttek be a fiatalembernek, és lélegeztetőgépet kapott, szervezete túl gyenge volt ahhoz, hogy kibírja a fertőzést. A veséje nem indult el, s három hét alatt többször műtötték. 

 

Kapcsolódó cikkünk

Mint azt megírtuk a kettős transzplantációt a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján hajtották végre január 16-án hajnalban. Ekkor az volt a legnagyobb szó, hogy egyáltalán túlélte az operációt, ami nélkül hetei, hónapjai, de még valószínűbb, hogy csak napjai lettek volna hátra. Miután tudvalévő volt, hogy életben maradt, a bizakodó család számára már az lett a kérdés: veséje újraindul-e, hiszen az egész kálvária azzal kezdődött.  

A győrszemerei férfinek hat évvel ezelőtt leállt mind a két veséje, s azóta járt dialízisre hetente háromszor. Két évvel ezelőtt transzplantáció várta, s elő is volt készítve a veseátültetésre, csakhogy az aneszteziológus úgy látta: a szíve túlságosan gyenge. Kiderült, hogy a szervezet motorja nem bírta ezt a többéves, kegyetlen igénybe vételt, s a városmajori szívklinikán utána megállapították: egy billentyűcsere már nem segít. A fiatalember azóta várólistán volt, állapota egyre romlott, a lépcsőn is alig bírt felmenni. A közelmúltban sürgőssé vált a helyzet, halálán volt, mígnem január 15-én megcsörrent a telefon, a klinikáról hívták: ő kapja meg egy donor szerveit.  

Az elmúlt három hét viszont sajnos több aggodalommal és kevesebb bizakodással telhetett, a Facebookon is sok barát és ismerős várta a család helyzetjelentéseit.  

Nagyon nehéz a várakozás úgy, hogy mindig más hírek érkeznek, nekem a rossz hírek és az előremutató távlatok is többet jelentenek, mint a bizonytalanság - mondta a Győri Új Szónak az édesanya. „Nagyon nehéz, hogy nem láthatjuk és az intenzíven telefont sem kaphat a fiam. Üzenünk neki minden alkalommal: szeretjük és gyógyuljon meg - számol be a kínlódásról Györgyiné Varga Erzsébet. 

„Mindennap felébresztik, van, hogy egész nap fenn van. Aggaszt is, hogy ez nem tesz jót a fiam állapotának. Én tartom a kapcsolatot az orvosokkal, és sajnos valóban azt mondták legutóbb, hogy a laboreredmény szerint a szíve elkezdett kilökődni. Egyelőre nem tudok többet arról, hogy ez mit jelent, józan eszemmel gondolom, hogy ez nem jelentheti a halálát, ilyesmiről nem is beszél senki, én meg aztán főleg nem. De az egyre biztosabb, hogy még hónapokig lesz az intenzíven. De az nem lényeges, a legfontosabb, hogy meggyógyuljon és én hiszek abban, a saját lábán fog kijönni. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?