Megszólalt a gázkereskedő: Rövid időn belül ellehetetlenített volna a helyzet

gázhelyzet
Győr |

Más szerződéses partnereik védelmében is kénytelenek voltak a Győr-Szollal kötött megállapodás jelentős átalakítását kérni vagy a szerződés megszüntetésében eljárni – reagált a Telexnek Jellen Kornél, a Global NRG Zrt. elnöke arra, hogy a gázkereskedő cég december 14-től felmondta Győrrel a szerződését.  

Dr. Jellen Kornél mindenekelőtt a földgázár elszabadulására hivatkozott, ami ebbe a helyzetbe lavírozta a feleket: „Az idei gázéves szerződéskötés óta a piaci árak már több mint hatszorosára emelkedtek, úgy, hogy partnerünk (a Győr-Szol – a szerk.) a korábban a szerződéses ár alapját képező mennyiségeknél jelentősen nagyobb mennyiségű gázt vételezett tavasz óta. Nyáron ez a volumenkülönbség sokszoros volt, és ennek oka nem a távhőtermelésben keresendő.”  

A Global NRG Zrt elnöke hivatkozott Dézsi Csaba Andrásnak a közmeghallgatáson, elhangzott szavaira mondván, azokból kitűnik, hogy a győri hőszolgáltató a Global által leszállított földgázt már nyáron is elsősorban áramtermelésre használta fel, és ezt a gyakorlatot a továbbiakban is folytatni kívánta. „A mi kárunkra tehát, az energiaválság közepén a távhő szükségleten felüli földgázégetésből nyert áramot, melyből saját profitot termelt.” 

 Hozzátette még: „Míg korábban a Győr-Szol a számláit rendben fizette, a tárgyalások alatt már elmaradt a fizetésével, azóta pedig a leszállított gázmennyiségeket sem kívánja megfizetni, arra hivatkozással, hogy felmondásunkat jogszerűtlennek tekinti.”  

Dr. Jellen Kornél is úgy gondolja, a győri távhőellátás körül kialakult helyzet miatt  (is) született meg az a kormányrendelet, ami mostantól kizárja az egyoldalú szerződésfelbontást. Ez – tesszük már mi hozzá -, Győrön nem nagyon segít.  

A teljes cikk itt olvasható.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?