Járványkezelés három fázisban

Lengvarsky
Pozsony |

Az egészségügyi minisztérium három fázisra osztaná a következő hetek járványkezelést. Az elsőben továbbra is maradna a szigorú lockdown, a másodikban viszont kinyitnák a boltokat az oltottak és a fertőzésen átesettek előtt. A harmadik fázisban már a hotelek és az edzőtermek is fogadhatnának vendégeket – igaz, cserébe ismét bezárnák a boltokat.

Lengvarský a hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a szakértői konzílium segítségével kidolgozta a következő hetek járványkezelési tervét, mely három fázisból áll.

Az első fázis

Az első a jelenleg is érvényben lévő, szigorított lockdown meghosszabbítását jelentené. Ez december 9. és 16. között lenne érvényben. Az egészségügyi miniszter megjegyezte, intenzívebben kellene ellenőrizni az intézkedések betartását, mivel a kéthetes lockdown alatt sem csökkent annyira a mobilitás, mint kellett volna, ez pedig a vírusadatokon is meglátszik. Lengvarský továbbá megfogadta a szakértői konzílium azon javaslatát, melynek értelmében már csak az OTP-rezsimbe tartozók (oltottak, fertőzésen átesettek, teszttel rendelkezők) használhatnák a vonatokat és a távolsági buszjáratokat.

Kapcsolódó cikkünk

A második fázis

Ezt követően, december 17. és 24. között életbe lépne a második fázis, melyben az összes boltot kinyitnák az oltottak és a fertőzésen átesettek előtt.

Ez egyfajta kompromisszumos megoldás lenne a koalícióban, hiszen a Sme rodina a szigorú lockdownt, majd a teljes nyitást szorgalmazza, az SaS viszont azt szeretné, ha lazább szabályok vonatkoznának az OP-rezsimbe tartozókra.

Ez azt jelenti, hogy az oltottak és a fertőzésen átesettek személyesen is elintézhetnék a karácsonyi bevásárlást, viszont az oltatlanok számára továbbra is maradna az online rendelés, vagy pedig a létszükségleti árucikkeket kínáló boltokban kellene megoldaniuk az ajándékok beszerzését. Fontos ezzel kapcsolatos változás lenne, hogy december 17-től már nem tartoznának ebbe a csoportba a cipőboltok és a háztartási cikkeket kínáló üzletek.

Szintén ebben a fázisban nyitnák ki a testápolással kapcsolatos szolgáltatásokat, vagyis a fodrászatokat, a szépségszalonokat és a további hasonló vállalkozásokat. Engedélyeznék továbbá az istentiszteleteket is, de legfeljebb csak 30 személy számára.

Bevásárlóközpont

A harmadik fázis

A harmadik fázis szigorításokat és enyhítéseket egyaránt hozna, december 25. és január 9. között lenne érvényben. A legfontosabb szigorítás az lenne, hogy újra bezárnák a boltokat, és ismét csak a létszükségleti termékeket árusító üzletek fogadhatnák a vevőket, úgy, ahogy az első fázisban. Ez azt jelenti, hogy a szabad vásárlás lehetőséget ismét elvennék az OP-rezsimbe tartozók előtt. Ugyanígy bezárnák a szépségápolással kapcsolatos szolgáltatásokat is.

Más szempontból viszont ismét előnyhöz jutnának: kinyitnák ugyanis a hoteleket, a sípályákat és az edzőtermeket, igaz, csakis szigorú higiéniai előírások betartása mellett. A hotelekbe való belépés során például mindenképpen fel kellene mutatni egy negatív PCR- vagy antigéntesztet (előbbi esetében 72 órásat, utóbbi esetében pedig 48 órásat). Az éttermek viszont továbbra sem nyithatnának ki, a hotelekben sem lehetne használni a közös étkezőhelyiségeket. Az edzőtermekre kapacitásbeli szabályok vonatkoznának, egyszerre legfeljebb csak 6 személyt engedhetnének be (a nagyobb termek esetleg érvényesíthetnék a 25 négyzetméter/fő szabályt is).

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter úgy gondolja, ezekkel az intézkedésekkel jobban lehetne motiválni az embereket az oltás beadatására. A javaslatról hétfőn este a koalíciós tanács is egyeztet, de nem biztos, hogy a tárgyalás után kiderül, miben állapodtak meg a felek. Annyi bizonyos, hogy a kormánynak legkésőbb szerdáig meg kell egyeznie az új szabályokról, hiszen csütörtökön jár le a két héttel ezelőtt kihirdetett kijárási tilalom.

Nincs nagy javulás

Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) vezetője hétfőn az aktuális járványhelyzetről is beszámolt. Sajnos az országos adatok továbbra sem kedvezőek: az előző héthez képest nőtt a kórházban kezeltek személyek száma, a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma és a napi halálozás is. 

Kapcsolódó cikkünk

A napi fertőzöttszám ugyan némileg csökkent (az előző héten átlagban napi 10 160 új beteg, az azt megelőző héten pedig 11 102), de Mišík szerint ezt az adatot óvatosan kell kezelni, mert a csökkenés oka nem egyértelmű. Már csak azért sem, mert a PCR-tesztek pozitivitási aránya továbbra sem csökken. Az egyedüli mutató, ami némi javulásra utal, az, hogy a korábbi héthez képest 400-zal kevesebbszer kellett mentőt hívni a vírusos betegekhez.

Az IZA vezetője továbbá elmondta, a lockdown bevezetése óta ugyan csökkent a lakosság mobilitása, de nem annyira, mint például a tavaly bevezetett kijárási tilalom idején. A szakértők úgy vélik, amíg nem csökken a mobilitás, addig a járvány terjedését sem lehet megfékezni

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?