Hétszáznegyvenegyből három pozitív

Rendőrség
Győr-Moson-Sopron |

A rendőrök szerdai mérlege Győr-Moson-Sopronban: három ittas vezető, tíz baleset, öt elfogás.   

Tíz olyan anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset volt szerdán Győr-Moson-Sopron megyében, ahol rendőrök intézkedtek. A legkülönlegesebbről már beszámoltunk: 

https://ujszo.com/gyor/sineken-fulladt-le-a-kocsi-jott-a-vonat-0 

Mint kiderült, egy 60 éves szerb férfi volt az, aki az 1501-es számú úton, Hegyeshalom külterületén hajnali 4 óra 33 perckor kistehergépkocsival egy vasúti átjáróba szorult. Az autó motorja leállt és a lecsukódó félsorompók között rekedt. A férfi kiszállt a kocsiból, amit az érkező vonat a Lajta-folyó medrébe lökött.  

A rendőrök öt embert fogtak el, közülük hármat tetten értek, egy pedig körözés alatt állt. A járőrök negyvenhét közigazgatási és harminckilenc helyszíni bírságot szabtak ki, kilenc esetben büntetőfeljelentést, míg tizenegy esetben szabálysértési feljelentést tettek. 

Gyakran került elő az alkoholszonda is, a 741 ellenőrzés során háromszor jelzett pozitív értéket a műszer: Sopronban, a Lackner Kristóf utcában egy 21 éves tuzséri, Győrben, a Répce utcában egy 43 éves győri és Csornán, a Soproni úton egy 42 éves veszprémi gépkocsivezetőnél mutatott a műszer pozitív értéket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?