Balettképzés minden szinten

Az innovatív képzés gyakorlati helyszínét a Győri Balett biztosítja. Fotó: Májer Csaba József

Táncművész és próbavezető diplomát szerezhetnek azok a fiatalok, akik felvételt nyertek a Magyar Táncművészeti Egyetem Széchenyi István Egyetemen indított kihelyezett képzésére. A két intézmény szorosan együttműködik a Győri Balett-tel.

Hatalmas lehetőséget jelent számomra, hogy elindult Győrben ez a szak, mert a Győri Balett tagjaként sok elfoglaltságom miatt nehezen oldanám meg, hogy Budapesten tanuljak. Nem tudom, mit hoz a jövő, de ez az átfogó képzés felkészít arra, hogy koreografálhassak, próbát vezethessek később. Tetszik, hogy sokféle tárgyunk van, elsajátíthatunk többféle technikát, de például művelődéstörténettel is foglalkozunk” – válaszolta kérdésünkre Herkovics Eszter Adria. A fiatal balettművész egyike azoknak, akik felvételt nyertek a Magyar Táncművészeti Egyetem kihelyezett táncművész és próbavezető szakára, klasszikus balett szakirányra, amely a győri Széchenyi István Egyetemen indult el első alkalommal ebben a tanévben a nemzetközi hírű Győri Balett-tel együttműködésben.

Velekei László, a Győri Balett igazgatója. Fotó: Májer Csaba József

A Győri Balett életében ez mérföldkő, mert a képzés révén olyan életpályamodellt kínálhatunk a Győrben és a térségben élő tánctehetségeknek, amire eddig nem volt módunk” – mondta Velekei László, a társulat igazgatója. „A szűk határidő ellenére sokan jelentkeztek a képzésre, ami fontos visszajelzés mindkét egyetemnek, hiszen azt mutatja, hogy nagy rá az igény” – tette hozzá.

Kara Zsuzsanna, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója, a Győri Balett magántáncosa. Fotó: Májer Csaba József

Kara Zsuzsanna, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója, a Győri Balett magántáncosa azt emelte ki, hogy már minden szinten, az általános és középiskolától az egyetemig elérhető táncművészeti képzés Győrben, amit a város régóta szeretett volna elérni. „Mindezt a három fél együttműködése tette lehetővé. Az oktatókat a budapesti táncművészeti egyetem, valamint a Széchenyi-egyetem művészeti és az Apáczai kara adja. A Győri Balett biztosítja a képzés gyakorlati helyszínét és szakmai támogatást is nyújt” – hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?