Támogatott felújítások

Pozsony |

<p>Akik a családi házukat kívánják hőszigetelni, a fűtési rendszerüket felújítani, esetleg napkollektort vagy biomassza kazánt szeretnének vásárolni, azoknak érdemes várniuk pár hónapot. A gazdasági tárca már tárcaközi egyeztetésre bocsátotta azt a jogszabályt, amelynek köszönhetően az említett célokra újra állami támogatást lehet majd igényelni.</p>

A gazdasági tárca kidolgozta és tárcaközi egyeztetésre bocsátotta az energiahatékonyságról szóló jogszabály tervezetét, amellyel az energiafogyasztás hatékonyságát szeretnék növelni. Erre azért van szükség, mivel az Európai Unió döntése szerint a tagországoknak 2020-ig a jelenlegi energiafogyasztást az ötödével kellene csökkenteniük. Ennek köszönhetően az EU kevésbé lenne ráutalva az energiabehozatalra, amelynek a veszélyeire a jelenlegi ukrán–orosz válság is rávilágított. Ha a törvényre a kormány és a parlament is rábólint, a családi házak tulajdonosai hamarosan újra számíthatnak a támogatásokra. „A jogszabály a terveink szerint október elsején lép életbe” – nyilatkozta Stanislav Jurikovič, a gazdasági tárca szóvivője. A családi házak tulajdonosainak az energiahatékonysággal kapcsolatos kiadások 50 százalékára adnának állami támogatást, legfeljebb azonban 5 ezer eurót. Vagyis, ha például 10 ezer eurót fordítanak a ház hőszigetelésére, a fűtési rendszer vagy a világítás hatékonyságának a növelésére, az ősszel életbe lépő szabályok szerint ennek az összegnek a felét az állam állhatja. A támogatás pontos feltételeit, és azt, hogy az állam mekkora pénzösszeget különít el erre a célra, a gazdasági tárca szerint ősszel teszik közzé. Ezen kívül azonban ősztől a családi házak lakói újra támogatásban részesülhetnek akkor is, ha napkollektort vagy biomassza tüzelésű kazánt vásárolnak. Erre a célra az állam korábban már nyújtott támogatásokat, időközben azonban elfogyott a pénz, ezt a programot ezért le kellett állítani. Most újra megvan az esély a támogatások beindítására, erre azonban még az Európai Uniónak is rá kell bólintania, mivel Szlovákia erre a célra 100 millió eurós uniós támogatást szeretne fordítani. Kedvező esetben már ősztől mintegy 70 ezer szlovákiai háztartás részesülhetne ilyen támogatásban. Az előzetes hírek szerint a támogatás feltételeit úgy szeretnék megszabni, hogy a családok számára a beruházás legfeljebb 10 éven belül megtérüljön. (SITA, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?