Súlyos veszélyeket rejt a felelőtlen eladósodás

Pozsony |

A felelőtlen hiteligénylés miatt rengeteg szlovákiai család képtelen kielégíteni a legalapvetőbb szükségleteit is – figyelmeztet az adósságbehajtással foglalkozó KRUK Csehország és Szlovákia Kft. a most közzétett felmérésében.

„A fizetési határidő lejárta utáni tartozást felhalmozó családok csaknem tizedének súlyos létfenntartási gondjai vannak, vagyis a legalapvetőbb élelmiszerekre sem jut pénze. További 16 százalékuk csak a legolcsóbb és legszükségesebb élelmiszereket és ruházatot képes megvásárolni” – nyilatkozta Jana Žaludová, a KRUK szóvivője. A társaság legfrissebb elemzése szerint az adósságot felhalmozó szlovákiai háztartások több mint ötöde a havi bevételeinél is nagyobb összeggel tartozik. Hogy a helyzet valóban kormoly, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a megkérdezett családok 27 százaléka azt sem tudja, pontosan mekkora összeggel tartozik, miközben a hitelt többnyire olyan fogyasztási cikkek vásárlására vették fel, amelyekre egyébként nem is lett volna szükségük.

Az adósság az esetek jelentős részében a családon belüli kapcsolatokra is hatással van.

„Felmérésünk szerint a felhalmozott adóssággal kapcsolatos gondok súlyos családi konfliktusokhoz vezetnek. Gyakori esetnek számít ugyanis, hogy a házaspárok egyike a partnere tudta nélkül vesz fel hitelt olyasmire, amire a családnak nincs is szüksége, ami néha már csak akkor derül ki, amikor végrehajtással fenyegetik meg a családot” – tette hozzá Žaludová. Szerinte a KRUK felmérésében részt vevők több mint negyede vallotta be, hogy az adósság miatt havonta legalább egyszer súlyos veszekedésre kerül sor a családjukban. „A legtöbb ilyen konfliktusra a fiatal házaspárok és a sokgyermekes családok esetében kerül sor” – mondta Žaludová. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?