RÚZ: Csökkenteni kell a vállalkozók szabályozási és a bürokratikus terheit

adóhivatal
Pozsony |

Csökkenteni kell a szabályozási és a bürokratikus terheket a vállalkozások terén – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Miroslav Kiraľvarga, a Munkaadók Országos Szövetsége (RÚZ) elnöke. 
 

A szabályozási terhek a RÚZ szerint folyamatosan nőnek, az adókat és a különféle illetékeket beleszámolva évente 12 milliárd eurót tesznek ki, miközben csak maga az adminisztratív teher mintegy 400 millió euró évente.

A RÚZ újraválasztott elnöke Peter Pellegrini (Smer-SD) korábbi beszédére reagálva elmondta: üdvözlik a kormányfő támogatását, és azokat az intézkedéseket, melyeket az egyes minisztereknek kell végrehajtaniuk. Hozzátette: a vállalkozói környezet javítására, illetve a szabályozási és bürokratikus terhek csökkentésére elsősorban azért van szükség, hogy ne csökkenjen Szlovákia versenyképessége.
 

Mário Lelovský, a RÚZ első alelnöke hozzátette: az országos szövetség a következő időszakban prioritásként fogja kezelni a digitális gazdaság és a digitális átállás témáját.

„A kormánynak a vállalkozókat érintő csomagok helyett csak egy határozatot kellene elfogadnia, melynek értelmében minden minisztériumnak feladatul szabnák, hogy néhány hónapon belül indítványozza a hatáskörébe tartozó szabályozások felének eltörlését. A feladatot nem teljesítő tárcákat szankciókkal sújtanák, vagy esetlegesen fel is számolhatnák” – jelentette ki Ján Oravec, a RÚZ elnökségi tagja. Hozzátette: a vállalkozások anyagi és adminisztratív terheinek emelését előíró jogszabályok elfogadására átmeneti moratóriumot kellene kihirdetni.

A RÚZ keddi gyűlésén elfogadták a „Versenyképes Szlovákia – A RÚZ stratégiai célkitűzései a 2018-2020 közötti időszakra” című programdokumentumot, valamint a 2018-ra és 2019-re vonatkozó cselekvési tervet is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?