Olcsóbb hitel a fiatal házasoknak

Pozsony |

<p>A közelgő választásoknak köszönhetően a fiatal házaspároknak nyújtott kedvezményes fogyasztási hitelekről szóló törvény mégis az eredetileg tervezett időpontban, vagyis a jövő hónap elejétől léphet életbe. Az elemzők azonban nem fűznek hozzá túlzott reményeket, a bankok pedig nem sietik el a bevezetését.</p>

A pénzügyminisztérium pár nappal ezelőtt ugyan még úgy vélte, hogy a fiatal házasok számára tervezett hitelprogram csak júniusban indulhat be, a parlament azonban kedden elfogadta a törvényt, így az már áprilisban életbe léphet.

A kormány kampányfogása

„Visszatértek az eredeti időponthoz, hogy a kormány még a választások előtt elmondhassa, mi mindent tettek meg a szavazóikért” – vallja Vladimír Dohnal, a Symsite Research elemzője, aki szerint magát a programot csak rendkívül kevés fiatal házaspár veszi majd igénybe. Ráadásul a törvénybe nem építették be a bankok azon követelését, hogy az általuk nyújtott kamattámogatás ne haladja meg az 1,5 százalékpontot. A most elfogadott jogszabály a pénzintézetek részesedését az állami támogatás 50 százalékában szabta meg. Az állami kamattámogatás jelenleg ugyan 3 százalékpontos, azonban évről évre módosíthatnak rajta, így a bankok által nyújtott támogatás is nőhetne, miközben a pénzintézetek kifejezetten azt kérték Robert Fico kormányfőtől, hogy az általuk nyújtott kedvezmény ne haladja meg az 1,5 százalékpontot. Jozef Burian (Smer), a parlament pénzügyi bizottságának elnöke szerint ezen később egy újabb törvénymódosítással segíthetnének.

Ódzkodnak a bankok

Az elfogadott törvény szerint az állam 3 százalékpontos kedvezményt nyújt a fiatal házasok által igényelt fogyasztási hitelek kamataira, a bankok pedig ennek a felével, vagyis 1,5 százalékponttal csökkentik a kamatokat. Egy átlagos, 14%-os kamatozású hitel után az ifjú párok így csak 9,5%-os kamatot fizetnek majd. Egy 10 ezer eurós, ötéves futamidejű hitelen így havonta 23 eurót takaríthatnak meg. A kedvezményes kölcsönt azok a 35 évnél fiatalabbak igényelhetik, akik az elmúlt két évben házasodtak össze. Alapfeltételnek számít, hogy a párok közös bevétele nem haladhatja meg a havi nominális átlagbér 2,6-szorosát, vagyis az 1936 eurót. További feltétel: legalább az egyik igénylőnek állandó szlovákiai lakhellyel kell rendelkeznie. Állami támogatást csak olyan kölcsönre nyújtanak, amely nem lépi túl a 10 ezer eurót.

Annak ellenére, hogy a bankok elméletileg már a jövő hónaptól folyósíthatnának a fiatal házasoknak kínált kedvezményes kölcsönt, a gyakorlat mást mutat. „Nem tudom, hogy a bankok mikor indítják be ezt a programot, és azt sem, hogy mely bankok tervezik ezt. Csak tőlük függ, hogyan döntenek” – nyilatkozta Ladislav Unčovský, a Szlovák Bankszövetség ügyvezető igazgatója. „Korai lenne arról beszélni, hogy májusban vagy júniusban indítunk” – vallja Boris Gandel, a Tatra banka szóvivője, aki szerint még csak dolgoznak a hitelprogram feltételein. Hasonló a helyzet a Szlovák Takarékpénztárnál is, amely egyelőre azt sem tisztázta, hogy egyáltalán nyújt-e kedvezményes hiteleket.

Kedveznek a klienseknek

A parlament által elfogadott, fogyasztási hitelekről szóló törvénynek köszönhetően június 11-től javul a banki ügyfelek védelme is. Az ügyfelek a hitelszerződés aláírását követő 14 napon belül díjmentesen felmondhatják majd a szerződést, amit nem kell semmivel megindokolniuk. A hitelintézetnek a kölcsön megítélése előtt kötelezően fel kell mérnie az igénylő fizetőképességét. A szaktárca szerint ezzel szeretnék elkerülni, hogy olyanok is hitelhez jussanak, akiknek később problémáik lehetnek a visszafizetéssel. A hitelintézetek reklámjaikban ráadásul az eddigieknél bővebb információkat kell nyújtaniuk az ügyfeleiknek.

Júniustól alacsonyabb díjakkal számolhatunk abban az esetben is, ha idő előtt szeretnénk visszafizetni a kölcsönt. Az egyéves futamidejű hitelek esetében ez a díj nem lehet majd magasabb, mint a még visszafizetetlen hitel fél százaléka. Az egy évnél hosszabb futamidejű hitelek esetében a díj 1 százalékra kúszik fel. Ha a bankok nem tartják be a törvényt, akár 70 ezer eurós büntetést is kaphatnak. A parlament rábólintott a bankok által kötelezően nyújtandó egységes alapcsomagra is, a részleteket azonban a pénzügyminisztérium szerint csak a választások után dolgozzák ki. A pénzintézeteknek az egységes alapcsomagot októbertől kellene nyújtaniuk. (t, s, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?