Nő az alkalmazotti fluktuáció Szlovákiában

Pozsony |

<p>Emelkedik Szlovákiában azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik egy éven belül már legalább egyszer munkahelyet cseréltek - derült ki a profesia.sk munkaközvetítő portál felméréséből.</p>

A közel 86 ezer fős mintán végzett felmérés szerint az abban résztvevők egyötöde állította azt, hogy egy éven belül már legalább egyszer cserélt munkahelyet, ez jelentősen több, mint két évvel korábban, amikor az ilyen munkavállalók aránya még csak 12 százalékot tett ki. A felmérés adatainak elemzése a jelenség lehetséges kiváltó okai közül a munkalehetőségek számának emelkedését valószínűsíti az egyik legjelentősebb befolyásoló tényezőnek. 

Az alkalmazotti fluktuáció - vagyis az egy éven belül legalább egyszer munkahelyet váltók aránya - korkategóriák szerinti lebontásban a 15-24 évesek körében volt a legmagasabb, meghaladta a 30 százalékot. Ellenben a legalacsonyabb mértékű fluktuációt a 40 év felettiek között mutatták ki, ezeknek a korosztályoknak a körében még a tíz százalékot sem érte el azoknak az aránya, akik az elmúlt egy évben munkahelyet változtattak.

A felmérés számainak egyes szakmákra bontása azt mutatja, hogy a legkevésbé stabil munkaerővel a marketing, a reklám, a fordítói munkák és az idegenforgalom szegmenseiben számolhatnak a cégek, az ezekben az ágazatokban foglalkoztatottak közül ugyanis tízből hárman legalább egyszer váltottak már munkahelyet az elmúlt egy évben. A legutóbbi hasonló felmérés készítése óta a legmagasabb munkavállalói fluktuációt mutató szakmai irányzatok közé tornázta fel magát az újságírás illetve a jog is. Ellenben a legalacsonyabb mértékű fluktuáció a textil és bőriparban illetve a legfelsőbb vállalati vezetés szintjén volt tapasztalható a vizsgált időszakban.

Az egyes régiókat tekintve a munkavállalók fluktuációja az országosan legmagasabb bérek mellett legnagyobb munkahely kínálattal rendelkező pozsonyi megyében volt, ellenben a legalacsonyabb szinten Nyitra megyében mutatkozott, amely az ország nyolc megyéje közül a harmadik a munkahelykínálatot tekintve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?