Nagyon gyenge az idei diótermés

<div>A diófákat több betegség is megtámadta idén, az áprilisi fagyok után a károkozók is megtizedelték a termést.&nbsp;</div>

Becslések szerint Szlovákiában idén 20–25 százalékkal kevesebb dió termett, mint egy évvel korábban, ami az árakon is meglátszik. Újdonság, hogy a diófákat is permetezni kell, ez eddig szinte teljesen ismeretlen volt a diótermesztésben.A termelők idei számításait alaposan keresztülhúztak a tavaszi fagyok, majd a vegetációs időszakban sem alakult a legoptimálisabban az időjárás. „Sok a féreg, a kártevő, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző, nem volt komolyabb foltosodás a kérgen. Szinte hihetetlen, hogy minden gyümölcs- és zöldségfajtát megtámad valami” – mondta lapunknak egy gazda a Dunaszerdahelyi járásból. A diótermésben jelentős károkat okozott a dióburoklégy, amely a csapadékos időjáráskor okozhat komolyabb problémákat. A zöld dió héját gyakran a buroklégy támadja meg, és ezzel szinte teljesen elrontja a dió minőségét, egyes esetekben egyáltalán nem fejlődik tovább a dió. A gombásodások és a baktériumos betegségek is bőven sújtották a termést. A visszaesésen kívül azzal is foglalkozni kell, hogy a betegségekkel szemben az elkövetkező években milyen permetekkel védekezhetünk a leghatékonyabban. „Idén nagyjából 20 százalékos terméskieséssel kell számolni a dió esetében. Az utóbbi években hektáronkénti átlagban 0,2 tonnányi dió termett, az országban mintegy 400 hektáron termesztenek diót. A dió kilogrammjáért egyes helyeken hat eurót kérnek a kofák, de azt is hallottam már, hogy 10 euróért kínálják” – erősítette meg lapunknak Marián Varga, a Szlovákiai Gyümölcstermesztők Szövetségének az elnöke. (sb)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?