Lemaradunk a versenyben

Pozsony |

<p>A tavalyi javulást követően idén újra romlott Szlovákia versenyképessége &ndash; derül ki a svájci IMD versenyképességi világranglistájából. Szlovákia jelenleg a világ 46. legversenyképesebb országa, tavaly még a 45. volt.</p>

Az IMD által szerkesztett World Competitiveness Yearbook 2015 című nemzetközi összehasonlító elemzés – amelyet Szlovákiában az F. A. Hayek Alapítvány tett közzé – idén a világ 61 országának a versenyképességét hasonlítja össze statisztikai adatok és vállalatvezetők véleménye alapján. Szlovákia 2008-ban szerepelt a legjobban, amikor a 30. helyre sikerült feltornásznia magát.

Az F. A. Hayek Alapítvány elemzői szerint Szlovákiában továbbra is súlyos gondot okoznak a lakosságra és vállalkozókra nehezedő adminisztratív terhek. Az elemzők szerint ahhoz, hogy az elkövetkező években sikerüljön feljebb tornászni magunkat, elengedhetetlen a munkapiac rugalmasabbá tétele, a közszféra kiadásainak az ésszerűsítése, az igazságszolgáltatás reformja és a korrupció csökkentése.

A világ legversenyképesebb országa továbbra is az Egyesült Államok, amelyet a sorban Hongkong, Szingapúr és Svájc követ. A környező országok közül Csehország a 29., szemben az egy évvel ezelőtti 33. hellyel. Lengyelország három helyet lépett előre, és most a 33., Magyarország besorolása nem változott az egy évvel korábbihoz képest, így idén is a 48. helyen van. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?