Hitelminősítők hálójában

A második világháború óta nem látott eseményeknek lehettünk tanúi az elmúlt időszakban, a hitelminősítők döntése szerint ugyanis több uniós tagállam már nem tartozik a befektetésre ajánlott országok közé. Ide sorolandó Írország vagy Portugália, hogy Görögországról ne is beszéljünk. Ősz óta Magyarország is ebben a kategóriában található. Noha mostanság egyre többen csúsznak le a gazdasági alsóházba, az ottlét mégis szégyennek számít.

Kik is azok a hitelminősítők?

A hitelminősítők értékpapírokat és hiteltermékeket minősítenek, vállalatok, önkormányzatok és országok hitelképességét határozzák meg, vagyis az „adósságot” és annak kibocsátóját is minősítik. Egy betűkód alapján rangsorolják a kibocsátókat annak megfelelően, mekkora valószínűséget adnak annak, hogy bizonyos méretű veszteséget szenvednek el a kibocsátott eszközökön a befektetők, illetve hogy mennyire hitelképes a kibocsátó. A meghatározó hitelminősítőknél alkalmazott legmagasabb befektetésre ajánlott fokozat az AAA, a legalacsonyabb pedig a D, amely gyakorlatilag a kibocsátó csődjét jelenti. A besorolás befolyásolja, hogy az adott vállalat, bank vagy ország milyen kondíciók mellett jut hitelhez. Az egyes fokozatok ezenfelül segítik a befektetőket annak eldöntésében, melyik pénzügyi termék illetve kibocsátó mennyire kockázatos, de egyes befektetők, például befektetési alapok vagy nyugdíjalapok befektetési politikája is kötődhet a hitelminősítők besorolásaihoz.

Hitelminősítéssel világszerte több mint száz társaság foglalkozik, a hagyományos értelemben vett hitelminősítők ezen a piacon befektetési bankokkal és brókercégekkel is versenyeznek, hiszen ezek is véleményeznek kötvénykibocsátókat, és adnak ki ezzel kapcsolatban elemzéseket. A hitelminősítői piacot azonban három nagy szereplő, az S&P, a Moody’s Investors Service és a Fitch Ratings uralja, az állampapírokkal, a fontosabb önkormányzati és vállalati kötvényekkel kapcsolatban a három domináns szereplő véleménye döntő. Az S&P és a Moody’s piaci részesedése a teljes hitelminősítői piacon közel 40-40 százalékos, a Fitch a piac 14 százalékát szerezte meg, a fennmaradó közel 6 százalékot adja a többi szereplő.

Komoly kritikák

Már jóval a jelenlegi válság előtt komoly kritikák érték a hitelminősítőket, mivel több esetben túlságosan későn léptek, ezzel pedig elsődleges feladatuk ellátásában mondtak csődöt, nem figyelmeztették időben a befektetőket. Emlékezetes például az Enron-ügy, a közel 100 milliárd dolláros éves árbevételű energetikai óriásvállalat 2001-ben ment csődbe, miközben a csőd előtt négy nappal a társaság még mindig befektetésre ajánlott kategóriában állt a három nagy hitelminősítőnél.

A hitelminősítők közeli kapcsolatban állnak azokkal a kötvénykibocsátókkal, amelyek kötvényeit értékelik. Rendszeresen egyeztetnek például a vállalatok vezetőivel, javaslatokat tesznek arra vonatkozóan, hogyan tudják megtartani vagy akár javítani aktuális hitelbesorolásukat. Ez pedig komoly érdekellentétet okozhat, hiszen a megrendelő fizet a hitelminősítésért, így pedig akár azt is el tudja érni, hogy a reálisnál jobb besorolást kapjon, a reálisnál jobb hitelbesorolás pedig félrevezetheti a befektetőket.

Túljátsszák a szerepüket

Egyre több politikai és gazdasági döntéshozó gondolja úgy, hogy a hitelminősítők egyre inkább „aktív hőmérőként” működnek. A hitelminősítők alapvető feladata az lenne, hogy mutassák a nemfizetés valószínűségét, a baj mértékét vagyis „hőmérsékletét”, ehelyett viszont maguk is hozzájárulnak a válság eszkalálódásához, mivel minél magasabb hőmérsékletet mutatnak (leminősítések, bóvliba sorolás), annál nagyobb pánik alakulhat ki ennek hatására a világ tőkepiacain, ez pedig például az állampapírhozamokon keresztül a reálgazdaságra is visszahat.

Független hitelminősítés?

Főként az európai politikusok vesszőparipája egy új és független hitelminősítő felállítása, ezzel véleményük szerint megtörhető a három amerikai minősítő uralma és az új szereplő intenzívebb versenyt generálhatna. Az azonban egyelőre nem bizonyított, hogy az új hitelminősítő képes lenne időben lépni, pontosabb és jobb értékeléseket kiadni. Egy új intézmény felállítása nem olcsó és hosszú időnek kell eltelnie, míg az új hitelminősítőt a piaci szereplők elismerik.

Európai és amerikai politikusok körében is egyre népszerűbb elképzelés, hogy a bankokat és biztosítókat akár törvényi előírások alapján arra kötelezzék, bizonyos esetekben ne vegyék figyelembe a hitelminősítők ajánlásait. A profi befektetőknek saját elemzéseikre kellene támaszkodniuk, ez pedig tompíthatná a leminősítések hatásait, hiszen például a befektetők nem adnának el automatikusan olyan eszközöket, amelyeknek a besorolása a bóvli kategóriába kerül. Egyébként a piac már el is kezdte „beárazni” a hitelminősítőket, az elmúlt időszak több kötvénykibocsátásának is az volt a legfontosabb tapasztalata, hogy a befektetők már nem minden esetben hiszik el a három nagy minősítő ajánlását. (horb, mi, NG, SITA)