Az iskolai étkezdék a gyerekeken spórolnak

Pozsony |

<p>Az iskolai étkezdék a gyerekek egészségét veszélyeztetik &ndash; állítják a Szlovákiai Baromfitenyésztők Szövetségének (ÚHS) a vezetői.&nbsp;</p>

„Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban egymást érik a brazil és lengyel csirkehússal kapcsolatos botrányok, az iskolai közétkeztetésben felhasznált hús 90 százalékát pusztán anyagi okokból még mindig külföldről hozzák be” – figyelmeztet Daniel Molnár, az ÚHS igazgatója. Csak Brazíliából évente 9 ezer tonna baromfihúst importálunk, ami a hazai termelés hatodának felel meg.

„A közétkeztetés teljesen az importőrök hatása alá került, a behozott húshoz ugyanis az éttermek olcsóbban juthatnak hozzá, miközben teljesen figyelmen kívül hagyják az ezzel kapcsolatos veszélyeket” – mondta Molnár.

A Szlovákiai Baromfitenyésztők Szövetsége ezért azt javasolja, hogy a szlovák állategészségügyi intézmények hatékonyabban ellenőrizzék a behozott húst, kiszűrve a veszélyes termékeket. Molnár szerint a jövőben az éttermeket is kötelezni kellene arra, hogy az étlapon feltüntessék, honnan származik az általuk felhasznált hús, az iskolai étkezdék pedig kizárólag hazai baromfihúst vásárolhatnának.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Szlovákia nagyjából tíz éve rászorul a behozatalra, mivel a hazai termelők képtelenek kielégíteni az itteni keresletet. Molnár is elismerte, hogy a szlovákiai baromfitenyésztők a szlovákiai kereslet alig valamivel több mint a felét képesek kielégíteni, az ország így rászorul a behozatalra. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?