A U.S. Steel tulajdonában marad a kassai acélmű

Pittsburgh/Pozsony/Kassa |

<p>A következő öt évben nem adja el a kassai kohót a U.S. Steel - erről írt alá megállapodást Robert Fico szlovák miniszterelnök és David Rintoul, a kassai acélmű igazgatótanácsának elnöke kedden Kassán.</p>

 

A megállapodás szerint az amerikai acélóriás a következő legalább öt évben nem adja el az általa 2000-ben privatizált gyárat, legalább a jelenlegi szinten tartja alkalmazottai számát és továbbra is együttműködik azokkal a szlovákiai beszállítókkal, akikkel eddig.     A cég befektetési támogatásokat és további adókedvezményt nem kap, viszont Robert Fico kabinetje kötelezettséget vállalt: jövő év januárjáig olyan értelemben módosít több környezetvédelmi törvényt, hogy a vállalat számára lehetővé váljon bizonyos környezetvédelmi támogatások elérése. Ezek összege előzetes becslések szerint mintegy 14 millió eurót tehet ki évente.     Robert Fico miniszterelnök a megállapodást jó hírnek és rendkívül fontosnak nevezte. Hangsúlyozta: tekintettel a munkanélküliségi adatokra és a válság más kihatásaira a kormánynak kötelessége volt, hogy megkezdje a vállalat maradásához vezető tárgyalásokat, amint tudomást szerzett annak lehetőségéről, hogy az acélművet eladhatják.     Megjegyezte: az acélvállalatnak nyújtott környezetvédelmi és egyéb engedmények némelyike a memorandum alapján 15 évig marad érvényben, másrészt ez a segítség nem jelent többletkiadásokat az államnak.      Öt év múlva, amennyiben még mi leszünk kormányon, ismét leülünk, hogy beszéljünk a további lehetőségekről - tette hozzá.     David Rintoul szerint a megállapodás lehetővé teszi, hogy a vállalat a "jövőbe nézzen". Rámutatott: a kohó egyes berendezéseinek modernizációja után jogosultakká válnak bizonyos "zöld támogatások" megszerzésére Az előzetes becslések szerint ez a beruházás mintegy 70-80 millió euró értékű  lesz. Hangsúlyozta: az acélipar nem rendkívüli engedményeket, csupán "fair" körülményeket kér működéséhez, és ha ezt megkapja, akkor a világ bármely részén működő vállalatokkal is állni tudja a versenyt.     Az amerikaiak 2000-ben mindössze 60 millió dollárért vásárolták meg a kassai acélművet, ugyanakkor átvállalták annak 340 millió dolláros tartozását. A vállalat 2010-ig összesen mintegy 430 millió dollár adókedvezményt kapott, és így a kassai acélmű nyereséggel működött, tavaly azonban már 25 millió dollár veszteséget termelt. Ezt követően tavaly ősszel merült fel először hivatalosan annak lehetősége, hogy a U.S. Steel eladná a kassai üzemet.(Frissítve: 13:20)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?