Minden, amit a nő egészségéről tudni kell

női egészség

Szlovákia csaknem minden második állampolgára úgy érzi, hogy nem a betegellátás a legfontosabb az államnak – ez derül ki az AKO ügynökség felméréséből. A megkérdezettek 53 százaléka úgy gondolja, hogy a daganatos betegségek okozta halált illetően Szlovákia a legrosszabbak közé tartozik, s csak minden harmadik nő tekinti a rákszűrést fontosnak. Ezért is rendezik meg a hétvégén a pozsonyi belvárosi vásárcsarnokban a női egészség napját.

A cél az, hogy június 5-én ide csábítsa a szakembereket, a laikus érdeklődőket és az e kérdéssel foglalkozó politikusokat. Az ingyenes akció szervezője, a Betegek Jogvédelmi Szövetsége gazdag programmal vár minden érdeklődőt.

Az április elején tartott reprezentatív felméréssel a szervezők arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek hogyan ítélik meg a szlovák egészségügy helyzetét, s hogy ők mit tesznek egészségükért, járnak- e a szűrővizsgálatokra. A két évig tartó járvány után is minden második megkérdezettnek az volt a véleménye, hogy az államnak nem a betegellátás a legfontosabb. „55 százalék a fő okot az egészségügy rossz finanszírozásában látja, 36 százalék mondta, hogy hiányoznak a modern diagnosztikai módszerek és gyógymódok. Csaknem 50 százalék gondolja úgy, hogy a V4-ek közül nálunk a legrosszabb a betegellátás” – tájékoztat Václav Hřích, az AKO igazgatója.

Arra is kíváncsi volt az ügynökség, hogy az emberek szerint Szlovákia hol helyezkedik el az EU-tagállamok között a daganatos betegségek okozta halálozásban. Több mint a fele azt feltételezi, hogy Európában a legrosszabbak vagyunk, s hogy a megelőzésben nagy tartalékaink vannak. 27 százalék fontosnak tartaná a rendszeres szűrővizsgálatot, a nők körében ez az arány 33 százalék. Főleg a fiatalok körében egyre fontosabb helyet foglal el a lelki egészség, a megkérdezettek 51 százaléka tartja fontosnak.

A női egészség napjának szervezői változást szeretnének elérni az emberek testi és szellemi állapotában. Az első rendezvényre orvosokat, betegeket és ismert személyiségeket hívtak meg, de a széles nagyközönség részvételével is számolnak. Vitát folytatnak majd a saját egészségért érzett felelősségről, a női daganatos betegségek megelőzéséről és kezeléséről, a felvilágosításról, a modern diagnosztikáról, az egészséges terhességről és a korral járó betegségekről. Szó lesz a lelki egyensúlyról és egymás támogatásról, az egészséges életmódról, ami segít megőrizni a nő testi és lelki egyensúlyát. „A női egészség napjával teret biztosítunk a társadalmi vitához arról, hogyan lehetne megjavítani a betegellátási rendszert, hogy a szlovákiai lányok és asszonyok minden tekintetben egészségesebbek és kiegyensúlyozottabbak legyenek, mint most. Reméljük, hogy a hagyományteremtő rendezvény hatására konkrét lépések születnek a megelőzés, a tájékoztatás és a modern terápiák alkalmazása terén” – mondja Mária Lévyová, a Betegek Jogvédelmi Szövetségének elnöke. A rendezvényt Mária Čírová koncertje zárja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?