Kinek a feladata a testsúlycsökkentés irányítása?

túlsúly

Az lenne az ideális, ha a túlsúllyal küzdő ember tájékozott lenne az egészséges táplálkozást, a mozgást, a túlsúlyt és annak egészségi következményeit illetően. Ám ez nemcsak az egyénre, hanem a társadalomra is érvényes. Ez az elvárás indokolt, ám nagyon időigényes, s egyik fél szempontjából sem könnyű feladat.

További fontos tényező az ember fizikai méreteinek, testi adottságainak és a betegségek kialakulásával összefüggő kockázati tényezőknek az objektív meghatározása. A hosszú ideig tartó ellenőrzés, monitorozás, új életmódbeli szokások kialakítása és a lazítás idejében történő felismerése, valamint gyors rendezése szintén nagyon fontos.

Logikus, hogy a túlsúlyos embernek az első kapcsolatot az általános orvos jelenti. A szűrővizsgálatok keretében elsősorban neki kellene elbeszélgetnie a beteggel a túlsúly csökkentésének lehetőségéről. A nem egészségügyi személyzettel (edző, táplálkozási tanácsadó, pszichológus) a körzeti orvos hosszú távon irányíthatja a túlsúlyos beteget – ez így működik több országban is. A túlsúllyal a diabetológusok naponta találkoznak, mert a 2-es típusú cukorbetegek 90 százaléka elhízott. Ebben a nem könnyű munkában más szakemberek – további szakorvosok, alvásszakemberek, gyógyszerészek stb. – is részt vehetnek. Azok, akik valóban komolyan gondolják a testsúlycsökkentést és szeretnének változtatni életmódjukon, a Szlovák Tudományos Akadémia Biomedicinai Központjának obezitológiai rendelőjében is jelentkezhetnek segítségért.

Dr. Ľubomíra Fábryová

A leptin az egyik felelős

Több túlsúlyos ember számol be arról, hogy az éjszaka közepén felébred és ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy kimenjen a konyhába és ami a keze ügyébe kerül, azt megegye. Azt tudományos kísérletek is bizonyították, hogy kapcsolat van az alvás hossza és a kövérség között. Azaz azok között, akik az átlagosnál kevesebbet alszanak éjszaka, több a túlsúlyos. Kísérleti körülmények között (alváslaboratóriumokban) megállapították, hogy azokban az emberekben, akiket nem engedtek megfelelő ideig aludni, magasabb volt az éhséget és a testtömeget szabályozó leptin nevű hormonnak a szintje. Normális körülmények között evés után vagy ha meghízunk, megemelkedik bennünk a leptin szintje, s ez csökkenti az étvágyat, és a tápanyag hasznosulását. Ez oda vezet, hogy kevesebbet eszünk és azt is kevésbé hatékonyan hasznosítjuk, így lefogyunk. Ez fordítva is igaz. Alacsony leptinszint megemelkedett éhségérzettel, jobb tápanyag-hasznosulással és hízással jár. (gyógyhírek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?