Ez történik, ha 6 óránál kevesebbet alszunk

alvás k

Persze, egy-egy éjszaka még nem jár komolyabb következményekkel, de ha rendszeresen 6 óránál kevesebbet alszunk éjjel, annak már lehet kihatása az egészségünkre.

Számos oka lehet annak, ha valaki nem alszik eleget. Kivel ne fordulna elő néha, hogy több a teendője (és néhány órát az alvásidőből kénytelen elvonni), esetleg elhúzódik az esti program, vagy egyszerűen csak nem jön álom a szemére. De ha ez állandósul, és éjszakánként csak néhány órát tudunk aludni, azt egy idő után egészségi állapotunk is tükrözi majd. Érdemes tisztában lenni azzal, hogyan hat a szervezetünkre, ha éjjelente 6 óránál kevesebbet alszunk.

Felerősödhet a szorongás

A tudósok szerint a kevés alvás nemcsak a hangulatunkra és frissességérzetünkre lehet negatív hatással, hanem a szorongásunk is erőteljesebbé válhat. Sőt, akár egyfajta ördögi kör is kialakulhat: az alváshiány erősebb szorongást okozhat, amitől az agyunk „fight or flight” üzemmódba kapcsol, és nem tudunk elaludni.

Nőhet a testsúly

Miközben alszunk, olyan hormonok szabályozása megy végbe, mint a kortizol, a leptin és az éhséghormonnak is nevezett ghrelin. Ezek a testsúly szabályozásában is fontos szerepet játszanak. Ha 6 óránál kevesebbet alszunk, szintjük a vérben lecsökken. Így fokozódhat az étvágy, nagyobb eséllyel következik be rendszeres túlevés, ami hosszabb távon súlygyarapodással járhat.

Felborulhat a menstruációs ciklus

A tartós alváshiány miatt magasabb lehet a pajzsmirigyserkentő hormon, a TSH szintje. Ez a nőknél a havi vérzést is befolyásolhatja: menstruációs zavarokat, az ovuláció, illetve a vérzés elmaradását vagy ismétlődő vetéléseket is okozhat.

Csökkenhet a produktivitás

Az alváshiány negatívan befolyásolja, hogy jól végezzük a munkánkat: a kognitív teljesítményt, a döntéshozatalt, a memóriát, a koncentrációs képességünk idejét és mértékét is rontja. Egy amerikai tanulmány szerint azok a munkavállalók, akik átlagosan öt órát aludtak éjszakánként, évente 2,22 napot veszítettek a munkából, míg a nyolc órát alvók 1,48 napot.

Gyengülhet az immunrendszerünk

Alvás közben szervezetünk olyan anyagokat termel, amelyek segíthetnek a kórokozókkal szembeni védekezésben. Ilyenek például a citokinek. Ha nem alszunk 7-8 órát éjszakánként, kevesebb citokin termelődik a testünkben, ami egyet jelent azzal, hogy kevésbé leszünk ellenállók a vírusokkal, baktériumokkal szemben, illetve hosszabb ideig tarthat a betegségből való felépülésünk.

További betegségek kockázata is megnőhet

Azoknál, akik 6 óránál kevesebbet alszanak, magasabb lehet a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, például a magas vérnyomás, a sztrók és a szívroham kockázata. De a kevés alvás a kutatók szerint az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát is növelheti.

Nem érdemes tehát az alvásidőn spórolni. Ha pedig arra gyanakszunk, hogy valamilyen egészségi probléma miatt nem alszunk jól, annak járjunk utána, hiszen egészségünk megőrzése a tét – és ebben az alvás nagyobb szerepet játszik, mint gondolnánk.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?