Szikora Róbert szerint Szűz Mária járt közben érte, hogy felléphessen a pápa előtt

szikora

A Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a pápa előtt Szikora Róbert is fellép, aki szerint Szűz Mária a pártfogója. 

Az R-GO frontemberét a Mokka stúdiójában kérdezték arról, miként tekint erre a feladatra.

2018. december 16-án a születésnapomon este nagyon sok dolog volt, délelőtt elmentem Máriaremetére, a kegytemplomba. Misét hallgattam, majd a mise után a Szűzanya szoborhoz odamentem, és azt mondtam: édesanyám, nem akarsz közbenjárni, valamit csinálnék én is ebben a kongresszusban. Ennek a napnak a végén csöngött a telefon, az akkori menedzserem hívott a NEK-től. Mondom, hajrá. Azt mondtak, arra gondoltak a püspökkel, hogy ön egy olyan személy, aki hiteles számunkra, legyen küldött” - mondta.

Kiderült, hogy ő volt az első, akit felkértek erre, utána választottak ki még tizenegy embert. Pachmann Péter rákérdezett Szikoránál arra is, hogy ez lesz-e élete legfontosabb koncertje. A zenész azt felelte, hogy: „Én csak egy katona vagyok. Ahogy kértem: hadd végezzek valamit. Nekem az egyház mindent megtett. Nyitva vannak a templomok, vannak papok, mi kell még? Tisztán hirdetik a hitünket.

(br, 24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?