Az omikron új tüneteket hozott magával – a bőrön és a körmön is jelentkezhetnek!

koronavírus

A tünetegyüttes a „szürke hármas” nevet kapta.

Az amerikai betegségellenőrzési és megelőzési központ (CDC) újabb tüneteket jelentett be, amelyeket főleg az omikron számlájára írtak. Az információk szerint a koronavírus esetében is felfedezték már őket, de leggyakrabban az omikron variánssal fertőzötteknél fordult elő az ajkak, a bőr és a köröm elszürkülése – közölte a tvnoviny.sk.

A brit Daily Mail is beszámolt az úgynevezett „szürke hármasról”, de a brit minisztérium továbbra is csak a köhögést, lázat, az ízlés és a szaglás elvesztését sorolja a tünetek közé annak ellenére, hogy a CDC már 11-et jegyzett fel, amelyek között a hányinger, étvágytalanság, fejfájás vagy a rekedt hang is megjelenik.

Bár az elszürkülő körmök és bőr ijesztőnek tűnhetnek, de egyszerű a magyarázatuk. Szakmailag ezt a jelenséget cianózisnak (szederjességnek) nevezik, és a vérben fellépő oxigénhiányt jelzi. A szürke körmök pedig vashiányra figyelmeztethetnek. Ezek a tünetek várhatóan csak a fertőzöttség későbbi szakaszában válnak szembetűnővé.

Kapcsolódó cikkünk

(br, tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?