Távol a kaputól

* Mennyivel érezte kevesebbnek a Kossuthkifliben játszott szerepét, mint éppen Szókratészt, kinek védőbeszédét partnerek nélkül, a lehető legkülönbözőbb helyzetekben adja elő?

Semennyivel. Ha színész végig akarja járni azt az utat, amivel előállít egy jelenséget, minden esetben ugyanaz a munka. Három mondat ugyanolyan erős figyelmet kíván, s még mielőtt bármi megjelenne, kell, hogy legyen tartalma. Ha én ezt magamban képezni tudom, akkor megbízható vagyok a néző számára. Fehér Béla regénye, a Kossuthkifli különc magyar kifejezéseivel rendkívül szórakoztató. Arany Jánosnál a Hamletben a vérnősző barom ilyen. Azonnal felfalja az ember a szó húsát, elevenjét. Itt is voltak szavak, amelyeket most hallottam először, de telibe találta a nyelvérzékemet.

* A cukrászmesterséghez fűzi valami?

Legfeljebb anyám vasárnap délelőtti süteményeinek az illata. Más nem. Az viszont olyan bozsongató érzéssel tölt el.

* Milyen érzéssel?

Bozsongató. Szép, nem? Szomory Dezsőnél is nagyon találó, amikor azt írja, hogy: »Úgy érzem magam, mint akit teleaggattak szőlőfürtökkel. Belülről.« Gyönyörű a magyar nyelv. Ja, és emlékszem, ahogy odahajoltunk anyám frissen sült süteménye fölé a vágásnál, amikor kicsapott a pára belőle. Fenséges volt. De ezek mind olyan tapasztalások, amelyekre akkor nem figyel különösebben az ember, csak így most eszembe jutott. Nem vaskos vagy hazát, filozófiát megrengető a gondolat, csak azért említettem meg, hogy a színész így felnyalábolja vagy megszimatolja ezeket a pillanatokat. A Ficzek urat játszottam a televízióban, van már negyven éve is, a maszkomat készítették, amikor éreztem, hogy van ebben a pasiban valami kisszerű, erőszakos is, azon túl, hogy imádja a családját. És kikötöttem egy ilyen viceházmester-bajusznál. De mondom: álljon meg a menet! A történelemben ezt már hordta egy förtelmes alak. Picinyke, kétujjnyi bajusz az orr alatt. De mit tudok akkor csinálni? S vágtam hozzá egy pofát. Máris más lett. És hogyan vált be a filmben? Egyszer csak volt egy jelenet, amelyben cipőt kellett talpalnom. Otthagyja a suszter a faszeget a szája sarkában. Kaptafára fel van húzva a cipő, beüti az árat, kiveszi a szájából a már benyálazott faszeget, utána meg jöhet a ráspoly. Ezek nem tanulmányok, csak olyan… mint amikor a kutya felnyalint valamit a konyhapadlóról.

* Visszatérve a Kossuthkiflihez: a koporsóban fekve milyen gondolatok cikáztak a fejében?

A bezártság érzetét keltette bennem. Könyörögtem, hogy egy picikét nyissák ki, emeljék fel a fedelét. Nagyon nehéz helyzet volt ez. Szoktattam a szívemet a csendhez. Utána már röhögve feküdtem bele, mert miközben kint tombolt a hőség, hiszen végig nagy melegben forgattunk, ennek a gyászhintónak volt egy baldachinja, ami árnyékot tartott. A többiek kint izzadtak, én meg jókat szunyáltam. Közben raktak ide-oda, mozgatták a hintót, és szóltak, hogy: »Művész úr, tessék felkelni, szerepelni tetszik!« Igen, csak az volt riasztó, amikor rám zárták a koporsót. De a színész agyában, szerencsés esetben, van egy kapcsoló. Én például nem tudok lovagolni, de szoktam. Filmen. Színészként elég jól helytállok a ló tetején, még vágta közben is, ha viszont jelzik, hogy ennyi, köszönjük, leesek róla, mint tehénről a pásztorfiú. A brooklyni testvérben, Gárdos Péter rendezésében, volt egy jelenet, ami aztán nem került be a filmbe. Motoros sárkányrepülőn kellett szimulálni, hogy infarktust kapok. A mellettem lévő pilóta jókora zuhanásba fogott, de amíg szerepelni kellett, nem féltem. Fel sem fogtam semmit a veszélyből.

* Fodrászmester volt már?

Igen. Forró vizet a kopaszra! Bacsó Péter.

* Csak azért kérdezem, mert a szülei, ugye…

… fodrászok voltak. Ott töltöttem életem aprócska részét az üzletben. A kasszában ülve írtam a házi feladatot. Budán, az alagút közelében. Apámnak megsérült a bal keze a háborúban, nem lehetett igazán jó fodrász. Le is adta az üzletet, viszont ő lett a szövetkezet igazgatója. Nagyon okos volt. Szegény anyám jobb csípője ott ment tönkre az üzletben, mert ugye, alája kellett nézni a frizurának, és a jobb lábát egy picit megroggyantva dolgozott, ahogy vágott felfelé, vagy amikor ritkított. A háború után anyám Hatvany Lili bárónő házi fodrásza volt. Még hallatszott Budapesttől távolodva a háború zaja, amikor a pincében rekedt nagyságák megjelentek a Várból. Nekik már frizura kellett. Áram még nem volt, de volt egy míves, rácsozott amerikai kályha az üzletben, látni lehetett, ahogy ég benne a koksz, s mivel a hajszárító búrák nem működtek, a nagyságák a kályhánál forgatták a fejüket, hogy száradjon az ondola. Emlékszem a kivörösödött arcukra, pedig kicsi srác voltam még, öt-hat éves. Hátul, az üzlet végében meg csapkodta az egérfogó a patkányokat.

* Mindeközben a papa?

Apám aranyos pasas volt. Akármilyen furcsán hangzik: hátul az üzletben volt első osztály. A seggünk kint volt a gatyából, de első osztály volt! A vendég ott levehette a foltos-pecsétes ruháját, s rendbe hozta valaki. Komplett szerviz. Aknára tolták a nőt, jobbra-balra kint voltak a kezei, manikűröztek, be volt áztatva a lába, jött a pedikűrös. Apám nagyon értett a nőkhöz. Bokszok voltak, függönyökkel. Csikorgott a karika a rézrúdon, ahogy berántották a függönyt. Apámat Hamikámnak szólították a nők. »Hami, Hamika, Hami, az isten szerelmére!« Mindig odasompolyogtam, hogy meglessem, mi folyik odabent. Aztán kotortam előre. Ha már a keze miatt nem lehetett olyan jó fodrász az apám, másvalamivel kellett elbűvölnie a kuncsaftot. Tanultam én ott sok mindent anélkül, hogy észrevettem volna.

* Szókratészhez negyvenöt év köti. A feleségéhez mennyi?

Negyven. Szókratésszel korábban találkoztam. A feleségemet 73-ban ismertem meg, és szó nem érheti a ház elejét, mert augusztus 10-én találkoztunk, ő férjnél volt, én nős voltam, november 10-én mindketten elváltunk, december 10-én összeházasodtunk, szeptember 10-én megszületett az első fiam, Dávid.

* Aztán lett még egy fia, Máté és egy lánya, Petra. Ők ketten szintén a színészi pályát választották. Ön viszont mostanában kevesebbet játszik a Katona József Színházban.

Megértem. Ennek a színháznak küldetéstudata van. A napi politikában akar erősebben jelen lenni. A fiatal kollégáim pedig jobban el tudják látni ezt a feladatot. Májusban én már hetvenöt éves vagyok, nekem már olyasmi való, mint a Naplemente előtt vagy a Hosszú út az éjszakába.

* Pedig még terhelhető, jó kondícióban van.

Csak az ízületeim! Úgy megyek le a lépcsőn, hogy szívesen fogom a korlátot. Leszálló ágon vagyok, és Szókratész a kapaszkodóm. Ő lelki szükséglet is. Nem tudom megunni. A századik előadáshoz közeledek.

* Jól kijönnek egymással?

Szókratész és én? Rám szól, ha rossz vagyok. Egyszer összeszámoltam, nyolcvan kemény óra alatt tanultam meg a negyven oldal szöveget. Nem akarom fényezni magam, de bejárom az utat, amely ahhoz kell, hogy minden mondat mögött ott legyen a hús-vér fizikai és lelki tónus.

* Nevelőintézetben, akadémián, sőt egy bányászcsapatnak is előadta már a darabot.

Meg kell, hogy mondjam, a bányászoknak szórakoztatóbb volt előadni, mint a tudós akadémistáknak. Őket inkább az érdekelte, hogy megint együtt vannak, és lesz majd lazacos szendvics, sőt kaviáros is a büfében. Az az este viszont, amit a bányászok között töltöttem, csodás élménnyel ajándékozott meg. Bejött hozzám az egyik az öltözőbe, és elkezdett művész urazni. »Ha nem hagyja abba, én meg bányász úrnak fogom hívni magát, mondtam.« »Ne tessék velem viccelni!« – szólt zavartan. »Miért viccelődnék? Van egy érzésem, hogy a maga társadalmi hasznossága nagyobb, mint az enyém.« »Hogy érti ezt?« »Maga felhozott ki tudja, hány csille szenet, azzal be lehetett durrantani az óvodában, elindultak a gépek, megy a gőzös Kanizsára…« »Idehallgasson, maga csak maradjon nyugodtan – szólt a bányász –, maga olyan jó volt, hogy ma olyan kedvesen nyúlok az asszonyhoz, akivel már napok óta alig beszélek, hogy mindjárt meglesz a maga társadalmi hasznossága!« A nevelőintézetben tizenöt-tizennyolc éves gyerekek voltak, a börtön előtti utolsó pillanatban kerültek oda. Kérdeztem a nevelőtisztet, milyen megfontolásból hívtak meg. Pedagógia, felelte. Jó! De egyezzünk meg abban, hogy előadás előtt figyelmeztetem őket, hogy aki unni fogja, nyugodtan távozzon. Hárman mentek ki, pedig majdnem harmincan voltak. Utána viszont úgy ültek körém, minta én lettem volna a Mikulás bácsi. Aminek én azért is örültem, mert tudtam, hogy fedezete volt minden szónak, amit kiejtettem a számon.

* Szép a színe. Honnan hozta?

Volt öt napom, lent voltam a Balatonon.

* Gondolom, megy majd vissza.

Annyit melóztam már, hogy néha imádok henyélni. Szándékosan használom ezt a szót. Henyélni. Heverni. Délután aludni egy jót. A maratoni futásban, akármennyire nem foglalkozom vele, látom a kaput. Nem kesergek én a korom miatt, de látom. Egy tízes, tizenötös van még bennem. Lehet utolsó pillanatig élénken dolgozni, de szunyókálni sem rossz, vagy kimenni az erdőbe, tájban lenni. Illat- és hőmérsékletváltozás. És jönnek-mennek a gondolatok. Belül van minden. A nyugdíjam viszonylag tisztességes. A nemzetszínésze-apanázs rengeteget segít. A Katona József Színházban három darabban játszom. Nem kell rohangálnom a betevő falat után. Mind a három gyerekemet támogatni tudom. Nekem beláthatóbb volt az életem felépítése, mint nekik. Tudtam, mire számíthatok. És most az van, azt élvezgetem.