Védekezés a peronoszpóra, burgonyavész és csigák ellen

Védekezés a peronoszpóra, burgonyavész és csigák ellen

Gőzerővel zajlik a munka a kertben, a vetemények, rügyek mellett már megjelentek az első kórokozók és kártevők is. Vannak olyanok, amelyek még szabad szemmel kevésbé felfedezhetők, azonban alattomos módon már kifejtik hatásukat a növényeken, fákon.

Minden esetben érvényes az aranyszabály, miszerint a legjobb védekezés a megelőzés. A piacon már nem csak vegyszerek, hanem számos biológiai készítmény is a segítségünkre lehet a kártevőkkel és a kórokozókkal szembeni védelemben. Nézzünk néhány problémás kérdést, amellyel idén gyakran szemben találhatják magukat a kertészkedők.

Szőlő peronoszpóra

A szőlő speciális odafigyelést igényel, ezért érdemes megnézni, milyen új készítmények szolgálnak a szőlő védelmére.

A szőlőnek három fő betegsége ismert, a szürkepenész vagy más néven botritisz, a peronoszpóra és a lisztharmat. A már jól ismert szőlőbetegségek mellé az utóbbi időben felsorakozott a szőlő feketerothadása.  

A lisztharmat askospórái leginkább a rügyfakadástól a virágzásig fertőznek. Minél hamarább fertőz a betegség, annál nagyobb károkat okoz a szőlőben. Ezért a lisztharmat ellen már a kezdetekkor, a fiatal levélhajtások megjelenésekor védekeznünk kell, hogy a patogének terjedését megakadályozzuk.

A botritisz esetében a mérvadó a csapadék. A betegség kórokozói enyhe tél esetén könnyen áttelelhetnek a lehullott leveleken. Csapadékos időben az askospórák áprilistól egészen júniusig fertőzhetnek, ezért ebben az időszakban a legfontosabb a védelem.

A szőlőperonoszpóra a levelet és a fürtöt is megtámadhatja. A peronoszpóra a lehullott leveleken telel át. A kezdeti fejlődéshez 10 °C és legalább 10 mm csapadék szükséges. A hosszan tartó csapadékos időjárás esetén járványszerűen terjedhet tovább a betegség. A sikeres védekezés alapja a megelőzés (fakadástól az érésig), amelyet hatékony kémiai készítményekkel érhetünk el. Ezen felül természetesen a szakszerű zöldmunka és megfelelő tápanyagellátás. 

Burgonyavész

A burgonya a kertek egyik kedvence, szinte elképzelhetetlen a veteményes nélküle. A betegségekkel és kártevőkkel szembeni védekezés természetes módja a jó fajta megválasztása, és a helyes agrotechnika. Ajánlatos betartani a 4-5 éves vetésváltást, és nem utántermesztett gumót ültetni, mert az növelheti a fertőzés veszélyét. Rezisztens fajtákat válasszunk, és a sorokat lehetőleg a szél irányában hozzuk létre, hogy az esőtől és harmattól mielőbb felszáradjon a lombozat. Nem ajánlatos mélyfekvésű, vízállásos területet választani neki.

A burgonya termesztését a klímaváltozás erősen befolyásolja, az emelkedő hőmérséklet csökkenti a hozamokat, és növekszik a betegégek kialakulásának veszélye is. A gombabetegségek közül a legveszélyesebb a burgonyavész, amely a burgonyatermés legnagyobb veszteségét okozza. Nagyon gyors lefolyású betegség.  A magas páratartalom, magas hőmérséklet és az eső kedvez a kórokozó megjelenésének és elterjedésének.

A szőlőperonoszpórát, illetve a burgonyavészt nem véletlenül említettük egymás mellett, ugyanis a piacon megtalálható az a készítmény, amellyel mindkét betegség ellen védekezhetünk. A kontakt hatással rendelkező új gombaölő készítmény az Enervin SC, amely vízben oldódó készítmény, és úgy hat a kórokozókra, hogy bénítja azok légzését.

Lisztharmat és varasodás

Az alma és a körte védelmére szolgál a Bellis. A lisztharmattal és a varasodással szemben is hatékony, mégpedig azért, mert két hatóanyaggal is rendelkezik. A betegség a levelek mellett a gyümölcsöt is megtámadja és teljesen elértékteleníti.

A kórokozók enyhe tél esetén könnyen áttelelhetnek a lehullott leveleken, vagy akár a rügypikkelyekben. Az aszkospórákat a szél, vagy az eső juttatja a levélre és a fiatal gyümölcsre. Csapadékos időben az askospórák áprilistól egészen júniusig fertőzhetnek, ezért ebben az időszakban a legfontosabb a védelem.

Az első permetezést a virágzás előtt, a másodikat virágzás után kell végezni. Csapadékos időjárás esetén a következő kezeléseket 10-14 napos intervallumokban ajánlatos alkalmazni egészen júliusig.

Természetes védelem a csigákkal szemben

A csigák nem igazán kedvelt vendégek a kertben, különösen azok, amelyek nem hordozzák hátukon a házukat. A meztelencsigák a veteményesünkben lakmározva sok kárt okozhatnak. A velük szembeni vegyszeres védelem jól ismert, azonban ezeket nem ajánlatos ott fogyasztani, ahol az olyan növényeket, mint a saláta vagy a hónapos retek, étkezésre használjuk.

A Ferrimax egy olyan granulátum, amely a természetben is előforduló hatóanyagot (vasfoszfátot) tartalmaz. A csigaölő csalétek elfogyasztása után a csigák a talajba húzódnak és ott elpusztulnak, így nem látható nagyobb mennyiségű csigatetem. Üvegházban, illetve a szabadban is használható, ajánlott az ökológiai termesztésbe is.

(A cikk szponzorált promóciót tartalmaz.)

www.floraservis.sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?